hirdetés
Belföld

Életfogytiglanra ítélték a magyarbánhegyesi gyilkost

Feltételesen sem bocsátható szabadlábra az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi, aki 2015 májusában követett el többszörös gyilkosságot Magyarbánhegyesen. Az áldozatok a volt élettársa és annak három rokona.
Magyarbánhegyesi gyilkosság Kép a helyszínelésről (Forrás: Borsonline.hu)
hirdetés

Azonban T. Lajost az sokkal jobban bosszantotta, hogy volt kedvese ismét kapcsolatba kezdett egy korábbi párjával. Ekkor határozta el, hogy elkeseredésében és dühében végez mindkettejükkel. A gondolatot tett követte, így 2014. május 15-én Magyarbánhegyesre, a nő szüleihez utazott. Első áldozata a „vetélytársa” volt, akit sikerült oly módon hátba lőnie, hogy az rögtön a helyszínen életét vesztette.

Ezt követően a nő következett, akit négyszer is hastájékon lőtt, amivel maradandó sérüléseket, testi fogyatékosságot okozott. Végül az asszony anyját és annak élettársát vette célba. Előbbi belehalt deréksérülésébe, utóbbi szintén maradandó fogyatékosságra ítéltetett.

A valóságos ámokfutást követően a tettes magával vitte lányát egészen Békéscsabáig, ahol találkozott az ügy másodrendű vádlottjával, T. Magdolnával. Ő segített neki többek között a gyilkos fegyver eltűntetésében, amelyet a Kettős-Körös folyóba hajítottak.

A férfit végül sikerült elfogni. A Gyulai Törvényszék most bűnösnek találta előre kitervelt, aljas szándékból, több ember sérelmére elkövetett emberölésben és súlyos testi sértésben. Bűnlajstromát fokozza a lőfegyverrel való visszaélés, amit ráadásul engedély nélkül szerzett és használt. Bűntársát, T. Magdolnát bűnpártolás miatt egy év, a végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek. Az ítélet egyelőre nem tekinthető jogerősnek, mivel a vádlottak védőügyvédje enyhítésért fellebbezett.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Az ügyvédek tartanak az új polgári perrendtartástól

Az ügyvédek tartanak az új polgári perrendtartástól



Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen