hirdetés
Belföld

Hajnal óta lángol egy raktár Sopronban

Hajnal óta ég egy négyszáz négyzetméteres raktár Sopronban. A Baross úti épület födéme több helyen beszakadt, elhúzódik az oltás - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő az MTI-vel.
Kigyulladt egy raktár Sopronban Tűzoltók dolgoznak egy négyszáz négyzetméteres raktárban keletkezett tűz oltásán Sopronban, a Baross úton. MTI Fotó: Nyikos Péter
hirdetés

Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy a soproni, a kapuvári, a csornai, valamint a szombathelyi hivatásos tűzoltók összesen hat vízsugárral, de csak kívülről tudják oltani a lángokat. Az épület egyik oldalán már megállították a tűz terjedését. A raktárt hőkamerával is vizsgálják és ventilátorral is átszellőztetik. 

Kigyulladt egy raktár SopronbanAz épület a volt déli pályaudvar területén található, több vasútvonal mentén. MTI Fotó: Nyikos Péter

    Az épületből egy embert a tűzoltók vittek ki, egy másik maga hagyta el a kigyulladt raktárt. Egyikük sem sérült meg. Kivittek emellett négy gázpalackot is. 
    Az épület a volt déli pályaudvaron található, több vasútvonal mentén. Mivel a szél arra felé fújja a füstöt, a vonatok csökkentett sebességgel közlekednek azon a szakaszon - tette hozzá a szóvivő.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Több éve lejárt és egérrágta alapanyagok egy budapesti étterem raktárában

Több éve lejárt és egérrágta alapanyagok egy budapesti étterem raktárában


NÉBIH,     ÉTTEREM,     BUDAPEST

50 ezer forint miatt ölt

50 ezer forint miatt ölt


GYILKOSSÁG,     RENDŐRSÉG,     PÉNZ

Szörnyű állapotok uralkodnak a csepeli tüdőgondozóban

Szörnyű állapotok uralkodnak a csepeli tüdőgondozóban



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen