hirdetés
Belföld

Csak egy trükk a Klik megszüntetése?

A Vs.hu kormányközeli információi szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnésével csak helyet adnak egy még nagyobb állami intézménynek.
klik A kép illusztráció (Forrás: Élőben.hu)
hirdetés

Az oldal információi szerint a Klik megszüntetésétől azt várják a kormányban, hogy az elhibázott oktatáspolitika szimbólumának tekinthető szervezet eltűnésével a hozzá kapcsolódó ügyek, hibák és botrányok is feledésbe merülnek, és a tanárok tiltakozásai is alább hagynak. Erre azért is volt szükség, mivel sem a február eleji államtitkárcsere, sem a tanárok követeléseiről megindult tárgyalások nem hoztak sikert, a tiltakozó akciók pedig egyre csak szaporodnak, ma is volt egy.

Az emberi erőforrás tárcát vezető Balog Zoltán két hónappal ezelőtti nyilatkozata, melyben Czunyiné Bertalan Judit leváltásakor közölte, hogy a Klik nem szűnik meg, azt igazolja, hogy a kormány lépésének nem voltak komolyabb előkészületei. A jelenlegi oktatási államtitkár, Palkovics László ugyanakkor már nyitott kérdésnek nevezte azt, hogy miként decentralizálhatnák a szerinte is túlközpontosított szervezetet. Ehhez képest viszont elég meglepetést keltett, amikor két héttel ezelőtti nyilatkozatában már tényként beszélt a Klik megszűnéséről Rétvári Bence, az Emmi államtitkára.

Palkovics a Vs.hu szerint most egy működésében decentralizált, ám még szélesebb hatáskörű szervezet képzel el az átalakításban szabad kezet kapó oktatási államtitkár. Az egyeztetéseken egyelőre csak állami intézményfenntartóként emlegetett szervezet az általános- és középiskolák mellett már az egyetemeket is betagoznák. A felsőoktatási intézményeknek ma még hivatalosan az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a fenntartója. A 2014 óta működő felsőoktatási kancellári rendszert azonban az átalakítás várhatóan nem érintené, az egyetemek, főiskolák gazdasági irányítása továbbra is náluk maradna.

Az új, állami intézményfenntartóról készült koncepció két hét múlva kerül a kormány elé, a parlament még áprilisban dönthet a létrehozásához szükséges törvénymódosításokról és szeptembertől kezdheti meg a működését.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Hollik: erős vagy zsarolható kormány megalakulása a tét

Hollik: erős vagy zsarolható kormány megalakulása a tét


FIDESZ,     KORMÁNY,     MAGYARORSZÁG

hirdetés
Kettős emberölés történt Borsodban

Kettős emberölés történt Borsodban



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen