Belföld

PDSZ: sok száz iskolában több ezer tanár sztrájkolt pénteken

Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógus Szakszervezetek Szövetsége (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira és arra, hogy nem tudnak tovább hátrálni követeléseiktől.
Üres iskolaterem A pénteki munkabeszüntetésről szólva elmondta, a sztrájkhoz csatlakozó iskolákban a tanárok a gyerekek felügyeletét látták el az első két órában (Forrás: thriving.childrenshospital.org)

A PDSZ vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a pénteki volt az első magyarországi pedagógussztrájk 2007-2008 óta, noha az azóta eltelt években "nem volt nyugalom az olajfák alatt". Kiemelte, a megoldáshoz vezető utat az jelentené, ha a kormány végre érdemi tárgyalásokat kezdene a pedagógusok legitim képviselőivel ahelyett, hogy "folyamatosan hárít" és arra a kerekasztalra "mutogat", amelyet a "tőle függésben lévő szervezetekkel" töltött fel. A kabinetnek tudomásul kellene vennie, hogy a kerekasztal nem kizárólagos döntéshozó - jelentette ki Mendrey László, aki ismételten arra szólította fel az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy fogadja el más szervezetek meghívását is. A pénteki munkabeszüntetésről szólva elmondta, a sztrájkhoz csatlakozó iskolákban a tanárok a gyerekek felügyeletét látták el az első két órában.

Kiemelte, összesen három sztrájkolókkal szembeni fenyegetésről tudnak, két esetben polgármesterek próbáltak nyomást gyakorolni iskolaigazgatókra a sztrájk ellehetetlenítése érdekében, míg egy Baranya megyei egyházi iskolában egy püspöki állásfoglalásra hivatkozva kérték a tanárokat arra, hogy ne vegyenek részt a munkabeszüntetésben. Mendrey László szerint a kormány várhatóan szerdáig nem kezd érdemi tárgyalásokat a tiltakozó pedagógus szervezetekkel, így arra kérik tagságukat, hogy vegyenek részt a Pedagógusok Szakszervezet (PSZ) szerdára meghirdetett egésznapos, országos sztrájkján. "Nem hiszem, hogy ettől megremeg a térdük, a szájuk a mosolyról sírásra görbül" - mondta a szerdára tervezett megmozdulás várt kormányzati hatásáról, hozzátéve, azt sem gondolja, hogy a kabinet a szőnyeg alá söpörheti a problémát azzal, hogy megpróbálja kivárni a tanév hat hét múlva elérkező végét. "Ha nem lesznek radikális változások, akkor a problémahegyek csak még tovább nőnek" - fűzte hozzá.

A PDSZ elnöke szólt arról is, nincs igaza a kormánynak, amikor azt mondja a sztrájkban részt vevőknek, hogy a munkabeszüntetés idejére nem jár bér. A levonás ugyanis nem indokolt, amennyiben a pedagógusoknak havi bontásban összejön a heti 32 óra munkaidő, valamint az ahhoz társuló túlórák - fejtette ki Mendrey László aki, minden, kevesebb fizetést kapó tanárnak egyedi elbírálású segítséget ígért.

A szakszervezeti vezető kérdésre válaszolva megjegyezte, a szerdai sztrájkot követően további megmozdulásokat is terveznek, amelyek akár májusra is átcsúszhatnak, ugyanakkor az írásbeli érettségi vizsgákat nem szeretnék megzavarni. "Ha májusban mégis valamilyen akcióra kényszerülnek a szakszervezetek, az a kormány felelőssége lesz" - tette hozzá.

Forrás: MTI

 



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen