hirdetés
Belföld

Saját társát rabolta ki két fiú egy miskolci gyermekotthonban

Egy mellényt raboltak el intézetis neveltek az egyik társuktól. Mikor a fiú ezt elmondta az egyik nevelőnek, két társa még meg is verte őt. Az esetet jelentették a hatóságoknak, akik letartóztatták a fiúkat, vádat emeltek ellenük, most pedig úgy áll a dolog, hogy javítóintézetbe is kerülhetnek.
Bíróság Javítóintézeti nevelés kiszabását indítványozták (Forrás: Quotidianogiuridico.it)
hirdetés

Az eset még tavaly decemberben történt. A két elkövető egy 15 és egy 16 éves fiú volt. A gyermekotthon udvarán vetettek szemet egyik társuk mellényére. Rövid idő múlva aztán oda is mentek a 13 esztendős fiúhoz.

Először úgy tettek, mintha csak viccelnének vele. Így akarták ugyanis levenni róla a ruhadarabot. A gyermek azonban ellenkezett és nem adta oda a mellényét. A két fiú változtatott a taktikáján és ezután lefogták a társukat. A 13 éves gyerek viszont még mindig nem hagyta magát. Ekkor a 16 éves vádlott vállon harapta őt.

Így már el tudták tőle venni a mellényt. A 13 éves fiú nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Később odament az egyik nevelőhöz és elmondta neki, hogy mi történt. A lopott mellényt meg is találták a két tinédzsernél, akik ezután megkeresték a fiatalabb társukat és ököllel elkezdték ütni őt, amiért az beárulta őket.

A nevelők ezt nem hagyták annyiban, és rendőrt hívtak az otthonba. A Borsod-Abaúj-Zemplém Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a 15 és a 16 éves fiút letartóztatták, továbbá vádat emeltek ellenük "rablás, valamint aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés kísérlete" miatt. A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség "javítóintézeti nevelés kiszabását" indítványozta.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Olcsóbbak lesznek az e-vonatjegyek

Olcsóbbak lesznek az e-vonatjegyek


E-JEGY,     VASÚT,     VONAT

hirdetés
Új, védett őszirózsát találtak a Böddi-szék mellett

Új, védett őszirózsát találtak a Böddi-szék mellett



Vádemelést javasolnak egy férfi ellen, aki megölte lakótársát

Vádemelést javasolnak egy férfi ellen, aki megölte lakótársát



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen