Belföld

Hadházy Ákost választották az LMP társelnökévé

Az LMP Hadházy Ákost választotta meg a párt társelnökévé és ő kapja a megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot is.
Hadházy Ákost választották az LMP társelnökévé Hadházy Ákost választották az LMP társelnökévé MTI Fotó: Mohai Balázs

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője a párt tisztújító kongresszusa közben tartott szombati sajtótájékoztatóján közölte: Hadházy Ákos társelnökségét - aki egyedüli jelöltként indult - a delegáltak 85 százaléka támogatta a titkos szavazáson, a parlamenti mandátumot pedig a küldöttek 90 százaléka neki ítélte oda.

Hadházy Ákos két fontos feladatot határozott meg a tájékoztatón, ezek egyike, hogy a kormányt 2018-ban le kell váltani, a másik pedig, hogy teljesen új irányt kell adni az országnak. Értékelése szerint a 2018-as választás egyik meglepetéspártja lesz az LMP, amelyet fenntartható, választható, megbízható és erős pártként jellemzett.

Az új társelnök megköszönte Schiffer Andrásnak és társainak, hogy létrehozták és fenntartották a "remény pártját", a kongresszusnak pedig az iránta tanúsított bizalmat.

Törekvéseiről szólva azt mondta: nem démonizálni akar egyes kérdéseket - például az uniót, a migrációt, a nemzetközi nagyvállalatokat vagy a korrupciót -, hanem reformjavaslatokat, megoldásokat kínálni.

Az LMP másik társelnöke, Szél Bernadett arról beszélt: új szakasz kezdődik a párt életében, eltökélték, hogy minden létező problémát megoldjanak, amelyek eddig hátráltatták őket céljaik elérésében.

"Schiffer András hátralépése után egységesek vagyunk, azt már bebizonyítottuk, hogy egységesek vagyunk és összetartozunk" - jelentette ki, bizonyítékként megjelölve Hadházy Ákos meggyőző többségű támogatását.

Szél Bernadett azt is megfogalmazta, hogy a 21. században nem működnek a 20. századi megoldások. Példaként a munkaerőhelyzetet hozta, szerinte ezekre működő megoldások helyett a rendszerváltás óta mindig csak sablonos válaszokat adtak a kormánypártok.

"Fordulatra van szükség, nem aprópénzre" - mondta.

Az LMP kétnapos kongresszusán a továbbiakban egyebek mellett a szövetségesi politika lesz a téma.

Schiffer András, az LMP alapítója, társelnöke, a parlamenti képviselőcsoportjának vezetője május 31-én, az Indexnek adott interjúban jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről: a társelnökségről június 1-jével, képviselői mandátumáról augusztus 31-ével.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen