hirdetés
Belföld

A legtöbb tankönyv már elkészült

Elkészült az idei tankönyvek döntő többsége, július végére az összes, több mint 13 millió tankönyv a Könyvtárellátó (Kello) Nonprofit Kft. raktáraiba kerül - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.
Tankönyvek A legtöbb tankönyv már elkészült (Forrás: dunaujvaros.com)
hirdetés

Palkovics László, a tankönyveket gyártó hazai nyomdai konzorcium központjában, az Alföldi Nyomdában tartott tájékoztatón elmondta: az elmúlt három évben kifejlesztett több mint 160 kísérleti tankönyvet már végeleges, javított formában kapják meg a diákok és a tanárok.

A szeptemberben kezdődő tanévben a tanulók több mint kétharmada ingyen kapja meg a tankönyvet, és csökken a kötelezően megtanítandó tantervi rész, ezáltal a tanulók leterheltsége is - jelezte az államtitkár.

Beszélt arról, hogy az elmúlt fél évben az oktatás a közfigyelem középpontjába került, "ilyen figyelem a magyar oktatást soha nem jellemezte".

A köznevelési kerekasztal munkájára is utalva hozzátette: 2018-2019-ben új nemzeti alaptanterv lesz, amelynek a kidolgozása jelenleg is tart, de már szeptembertől lesznek változások az oktatásban.

Palkovics László ezek közül a kötelezően megtanítandó tantervi rész csökkentését emelte ki, azzal a megjegyzéssel, hogy az így felszabaduló idő kitöltését az iskolákra, a tanárokra bízzák.

A pedagógusok eldönthetik, milyen tananyagrészeket hangsúlyoznak, mit gyakoroltatnak, de a kötelezőn túl akár mást is taníthatnak - mondta, megjegyezve: lehet jó a tankönyv, a nemzeti alaptanterv, mégis a tanár a legfontosabb, ugyanis "jó tanár nélkül nincs jó oktatás".

Az államtitkár hangsúlyozta a pedagógus-továbbképzés fontosságát. Tavaly 25 százalékkal több volt a továbbképzésekre jelentkező pedagógusok száma az egy évvel korábbinál, az idén pedig a tavalyihoz képest is 13 százalékkal többen vesznek részt a továbbképzésben - sorolta, majd hozzátette: szeretnék, ha a pedagógus-továbbképzésben a felsőoktatási intézmények nagyobb, 2018-tól pedig kizárólagos szerepet kapnának.

Palkovics László a debreceni sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) január elsejétől nem a minisztérium háttérintézményeként, hanem az Eszterházy Károly Egyetem részeként működik tovább, nagy önállósággal.

Pósán László (Fidesz), az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke üdvözölte a pedagógus-továbbképzés tartalmi megújításának szándékát, s azt, hogy a kísérleti tankönyvek véglegesítése előtt kikérték a szakma véleményét, amit figyelembe is vettek a módosításkor.

A tankönyvek határidőre történő elkészítése a tanévkezdés biztonságát növeli - tette hozzá a politikus.

Kaposi József, az OFI főigazgatója köszönetet mondott azoknak a pedagógusoknak, akik észrevételeikkel segítették a 2013 óta kidolgozott kísérleti tankönyvek véglegesítését.

Közölte továbbá, hogy az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon már rendelkezésre állnak az újgenerációs tankönyvek, amelyek teljes terjedelmükben megtekinthetők a nemzeti köznevelési portálon.

Tőczik Zsolt, a Kello ügyvezetője elmondta: az iskolák az idén 12 millió 800 ezer tankönyvet rendeltek, 5 százalékkal többet, mint tavaly. A 400 ezer ingyenes tanári tankönyvvel együtt az idén 13,2 millió tankönyv készül, amelynek az utolsó példányait nyomják, illetve kötik ezekben a napokban.

A tankönyvek kiszállítását augusztus 1-jén kezdik meg az iskolákba, naponta kétszáz iskola kapja meg a mintegy három-négy raklapnyi tankönyvet - jelezte az igazgató.

Hozzátette: a mintegy 11,9 milliárd forint összértékű tankönyvekhez az idén 5 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a diákok.

Az idén először minden alsó tagozatos tanuló térítésmentesen kapja meg a tankönyveket, a felső tagozaton és a középiskolákban a korábbi aszociális elv alapján juthatnak hozzá az ingyenes tankönyvcsomaghoz a diákok - fűzte hozzá Tőczik Zsolt.

György Géza, a debreceni Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója kifejtette: az általuk vezetett konzorciumba tömörült hat hazai nyomda rendelkezik a magyar könyvnyomtatási kapacitás 70 százalékával.

A kétszáz kamionnyi tankönyv elállításához ötszáz tonna papírt használtak fel, s a tankönyvkészítéssel 1500 embernek biztosítottak három hónapon át munkát - tette hozzá a szakember.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Több éve lejárt és egérrágta alapanyagok egy budapesti étterem raktárában

Több éve lejárt és egérrágta alapanyagok egy budapesti étterem raktárában


NÉBIH,     ÉTTEREM,     BUDAPEST

50 ezer forint miatt ölt

50 ezer forint miatt ölt


GYILKOSSÁG,     RENDŐRSÉG,     PÉNZ

Szörnyű állapotok uralkodnak a csepeli tüdőgondozóban

Szörnyű állapotok uralkodnak a csepeli tüdőgondozóban



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen