hirdetés
Belföld

Szexuális zaklatás miatt tettek feljelentést a bicskei gyermekotthon igazgatója ellen

A bicskei gyermekotthon egy korábbi lakója feljelentést tett az intézmény igazgatója ellen, állítása szerint az igazgató a felügyeletére bízott fiúkat hosszú idő óta szexuálisan zaklatja.
Gyerek A kép illusztráció (Forrás: irwinmitchell.com)
hirdetés

Bicskén egy 18 éves gyermekotthonos fiú a vonat elé vetette magát nemrég, ezért döntött végül úgy az intézmény egy 21 éves, volt lakója, hogy feljelentés tesz. Az RTL Klub Házon Kívül című műsorának a fiú elmondta, hogy az igazgató eleinte nem csak számára, de mások előtt is egyfajta apaszerepet töltött be, ő maga is sokáig felnézett rá.

Aztán nagyjából 13 éves lehetett, amikor egyszer bement beszélgetni „János bácsihoz”, aki kulcsra zárta az iroda ajtaját, és magához nyúlt, ezt követően pedig a fiút kezdte simogatni és fogdosni, valamint őt is erre vette rá. Ezután a fiú szerint az igazgató a gyermekotthonban lévő szolgálati lakására is elhívta őt, ahol orális szexre vette rá, a közel 4 éven át tartó találkozókért – kimondatlanul – az igazgató némi ellenszolgáltatást adott a fiúknak, például segített nekik jogosítványhoz jutni – állítja az RTL-nek nyilatkozó egykori gyermekotthonos fiatal.

Egy másik fiú arról beszélt, hogy őt 9-10 éves korában kezdte fogdosni az igazgató, aki később azt is felajánlotta neki, hogy tudja őt támogatni, és anyagi segítséget nyújt, ha belemegy a „játékba”. Innentől kezdve a fiú szerint 8 éven át zaklatta őt az igazgató, alkalmanként néhány ezer forintos zsebpénzt is adott neki.

A riport szerint a gyermekotthonban élő fiatalok körében nyílt titok, hogy „János bácsi szereti a fiatal fiúkat”.

Az intézmény 56 éves igazgatója ugyanakkor Bicske díszpolgára, a város szociális és egészségügyi bizottságának volt elnöke, az elmúlt két évben két rangos kitüntetést is kapott – előbb a Bárczy István díjat, majd a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetést. A környéken nagy tiszteletnek örvendő igazgató 26 éve vezeti a gyermekotthont, rendszeresen templomba jár, és a gyermekvédelemmel foglalkozó Mentsvár alapítvány vezetője.

Molnár László, a Fővárosi Gyermek és Ifjúságvédő Intézet korábbi vezetője elmondta, hogy a fővárosi Önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője egy informális beszélgetésben már a kilencvenes évek elején azt mondta az igazgatónak, hogy „a kisfiúkat nem kellene simogatni”. Öt éve egy alkalommal már feljelentés is született a bicskei gyermekotthonban szexuális zaklatással kapcsolatban, amikor két nevelő és egy pszichológus figyelt fel arra, hogy valami baj lehet. Az igazgatónak elmondták, hogy a gyerekek olyan érintésekről tettek említést, amelyeket zaklatásnak éreztek, amire az igazgató állítólag megköszönte a jelzést, ám nem történt semmi. Miután a nevelők több gyerektől is összegyűjtöttek vallomásokat, az igazgatóhelyettesnek, az intézmény fővárosi fenntartójának, valamint az ombudsmannak is szóltak.

Ekkor a feljelentést követően belső vizsgálat történt, de a gyerekek visszavonták korábbi vallomásukat. A nyomozás ideje alatt az igazgatót kényszerszabadságra küldték, ám ezalatt is a gyermekotthonban lévő lakásban tartózkodott. Egy fiú most azt mondta, hogy ekkor behívatta őt az igazgató, és azt mondta, hogy ő senkit nem kényszerített semmire. A nyomozást végül lezárták, a feljelentést tevő nevelőket pedig eltávolították a gyermekotthonból. A rendőrség szerint nem volt megalapozott a gyanú, a gyerekek pedig véletlenszerű érintésekről számoltak be.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Megölte apját egy férfi Tornyospálcán

Megölte apját egy férfi Tornyospálcán



hirdetés
Átadták a CÖF-CÖKA Szellemi honvédelemért díjait

Átadták a CÖF-CÖKA Szellemi honvédelemért díjait



Forgalmi változások lesznek szombat délután Budapesten

Forgalmi változások lesznek szombat délután Budapesten


KÖZLEKEDÉS,     BUDAPEST,     BKK

Diákok tüntettek a jobb oktatásért Budapesten

Diákok tüntettek a jobb oktatásért Budapesten


DIÁKOK,     TÜNTETÉS,     OKTATÁS

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen