hirdetés
Belföld

Már öt halálos áldozata van a szombati buszbalesetnek

Már öt halálos áldozata van a szombati, M3-as autópályán történt buszbalesetnek; szerdára virradóra életét vesztette az a sérült, akit kedden az egri Markhot Ferenc Kórházból szállítottak át a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba - mondta Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek.
Balesetek az M3-ason - Felborult egy autóbusz Mezőkövesdnél Oldalára borult, összetört autóbusz 2016. december 18-án kora hajnalban az M3-as autópályán a Miskolc felé vezető oldalon, a Mezőkeresztes és Mezőkövesd közötti részen. MTI Fotó: Vajda János
hirdetés

Kifejtette: a középkorú nőt életveszélyes, válságos állapotban vették át, romló központi idegrendszeri tünetekkel. A kórház központi aneszteziológiai és intenzív osztályán kezelték.

Az MTI úgy tudja, hogy a nő 41 éves volt.

A kórházvezető emlékeztetett arra, hogy korábban a megyei kórházban ápolt két súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült beteg egyikének olyan súlyos kísérő betegsége volt, hogy az életét már nem tudták megmenteni. A másik súlyos életveszélyes sérült állapota stabilizálódott, jelenleg a traumatológiai osztály postoperatív őrzőjében ápolják - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy emellett a traumatológiai osztályon kezelt két sérült állapota stabil, hazabocsájtásukat a héten tervezik.

Szombat éjjel felborult egy emeletes busz az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél az ónos eső miatt eljegesedett úton. A baleset után további autók rohantak előbb a felborult járműnek, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt. Hárman a helyszínen meghaltak, Hatan súlyosan, huszonketten könnyebben megsérültek.

A felborult busz a debreceni Grand Tours utazási irodáé volt, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Halálos baleset történt Csákvár közelében


CSÁKVÁR,     BALESET,     RENDŐRSÉG

Elkapták a „gyanús fehér poros” levelek borsodi küldőjét

Elkapták a „gyanús fehér poros” levelek borsodi küldőjét


NAV,     MISKOLC,     RENDŐRSÉG

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen