hirdetés
Belföld

Vádat emelt az olasz rendőrség a Veronánál balesetet szenvedett busz sofőrje ellen

Azonosították a két, a veronai kórházban ápolt súlyos sérültet, egyikükről kiderült, hogy a busz egyik sofőrje. Az ANSA olasz hírügynökség korábban azt írta, hogy ő ülhetett a volánnál a baleset idején. A rendőrség azzal vádolja, hogy gondatlansága vezethetett a halálos buszbalesethez.
Veronai baleset - Szinyei Merse Pál Gimnázium Egy megemlékező mécsest gyújt az előző napon este történt buszbaleset áldozatainak emlékére a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt 2017. január 21-én. MTI Fotó: Marjai János
hirdetés

Hétfőn azonosították a halálos áldozatokat és azt a két személyt, akiket Olaszországban kezelnek a veronai buszbalesetben elszenvedett súlyos sérüléseik miatt. Az ANSA olasz hírügynökség korábban úgy értesült, hogy az egyik súlyos sérült a busz egyik magyar sofőrje. Emellett a rendőrség az ügyészségnek az azonosításról megküldött jelentésének alapján a hírügynökség azt írta, hogy valószínűleg arról a sofőrről lehet szó, aki a baleset idején a buszt vezette.

Az olasz rendőrség hétfőn azt közölte, hogy vádat emeltek a sofőr ellen, aki a magyar diákokat szállító és Veronánál balesetet szenvedett buszt vezette. A buszon két magyar sofőr volt, egyikük meghalt a balesetben - írta a The Local.

A buszsofőrt a rendőrség azzal vádolja, hogy gondatlansága, illetve mulasztása miatt következett be a 16 halálos áldozattal járó buszbaleset. A balesetben 11 fiatal, valamint 5 felnőtt vesztette életét, a másik buszvezető is az áldozatok között volt.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Új feladatot lát el Lázár János

Új feladatot lát el Lázár János



hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen