hirdetés
Belföld

Borotvával fenyegetőzve akart lopni egy 13 éves gyerek

Egy másik, vele egykorú gyerek telefonját és pénzét követelte egy borotvával fenyegetőzve egy 13 éves fiú Szerencsen, a rendőrök fél órán belül elfogták őt.
Rendőrautó A kép illusztráció (Forrás: miabonyunk.hu)
hirdetés

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint június tizenhatodikán a kora esti órákban egy szerencsi édesanya arról értesítette a rendőrséget, hogy a város főutcájában egy idegen fiú megfenyegette 13 éves gyermekét, és először a telefonját, majd pedig a pénzét próbálta elvenni.

A sértett azt mondta, hogy a szintén 13 éves, általa ismeretlen fiú séta közben csatlakozott hozzá, és beszélgetni kezdtek. Ekkor váratlanul a telefonját követelte tőle, azután pedig a pénzét is. Közben egy egyszer használatos borotvát is elővett, és azzal fenyegette a másik gyereket, hogy megvágja.

A fenyegetéstől megrémült gyerek a támadónak azt mondta, hogy kísérje őt haza, és otthon majd ad neki pénzt – a másik gyerek hazakísérte, és a ház előtt várakozott. A megfenyegetett gyerek anyja éppen otthon volt, és amikor gyermeke beszámolt neki a történtekről, kérdőre vonta a támadót – aki erre elmenekült.

A nő ekkor értesítette a rendőröket, akik a rablás bűntett kísérletével megalapozottan gyanúsítható fiút fél órán belül elfogták, majd kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Halálos baleset történt Bugyi közelében

Halálos baleset történt Bugyi közelében



hirdetés
Újból parlament elé vinné a Jobbik az óraátállítás ügyét

Újból parlament elé vinné a Jobbik az óraátállítás ügyét



Holttestet találtak a Dunából kiemelt autóban

Holttestet találtak a Dunából kiemelt autóban


MOSONI-DUNA,     GYŐR,     RENDŐRSÉG

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen