hirdetés
Belföld

Majdnem 96 ezer gyereket csak apja nevelt 2016-ban Magyarországon

Június harmadik vasárnapján, vagyis a mai napon ünnepeljük az apák napját, a KSH pedig néhány „ünnepi” adatsort hozott nyilvánosságra szemléletes grafikák kíséretében, amelyekből több érdekesség kiderül arról, hogy Magyarországon az apák mennyi időt töltenek a gyerekekkel, vagy éppen, hogy hány apa neveli egyedül a gyermekét.
Apa kislányával Az apák egyre több időt töltenek a gyermekeikkel (Forrás: thespruce.com)
hirdetés

Június tizennyolcadikán ünneplik a világon az apák napját 1910 óta Sonora Smart Dodd kezdeményezésére, aki a jeles nappal a hat gyermekét egyedül felnevelő édesapja, William Jackson Smart tiszteletére vetette fel az apák napja ötletét. Magyarországon jellemzően június harmadik vasárnapját tekintik az apák napjának, amelyhez kapcsolódóan a KSH „Férfiak apaszerepben” címmel adott ki néhány tájékoztató grafikát.

Az egyik ábra szerint 2016-ban 72 236 apa nevelte egyedül a gyermekét hazánkban, és 95 945 gyerek – közöttük 20 007 15 évnél fiatalabb – csak az apjával élt. A „csak apás” családok közül 73,6 százalék volt azok aránya, ahol az apa egy gyermeket nevelt, míg a két gyermeket nevelő apák aránya a 21,5, a három gyermeket nevelőké 3,9, az ennél többet nevelőké pedig 1 százalék volt az ilyen családok körében.

Gyermeküket egyedül nevelő apákForrás: KSH

Egy másik grafika már azokat a családokat mutatja be, ahol az apa és az anya együtt neveli a gyerekeket – eszerint az apák egyre több időt töltenek a gyermekeikkel. Míg 1986/1987-ben naponta átlagosan 74 percet töltöttek a gyerekükkel az apák, addig ez mára már 104 percre emelkedett.

Érdekes lehet azonban megfigyelni, hogy az édesanyák arányait tekintve továbbra is több időt töltenek a gyermekekkel, a felsorolt időszakokban így változott a két szülő közötti eltérés (az anyák javára):

  • 1986/1987: 48 perc
  • 1999/2000: 39 perc
  • 2009/2010: 57 perc

A szülők gyermekneveléssel töltött idejeForrás: KSH

A KSH egyúttal emlékeztetett, a gyermekük születése után az apákat is megilleti a munkaidő-kedvezmény, amelyet 2014-ben 21 914 apa vett igénybe, és átlagosan egy hetet töltöttek otthon a magyar édesapák. Európai összehasonlításban nálunk kevés férfi tud hosszabb időre otthon maradni a gyermeke megszületését követően.

Gyermekszületés után járó szabadságForrás: KSH

A „gyermektervezést” illetően ugyanakkor nálunk a férfiak tűnnek lelkesebbnek, ők ugyanis átlagosan több gyermeket szeretnének, mint a nők. 2011-ben Ausztriában átlagosan kettőnél is kevesebb gyermeket terveztek, Írországban és Cipruson viszont a tervezett gyermekek száma megközelítette a hármat. Magyarországon 2,12 volt az átlag, amivel hazánk a „középmezőnye” tartozik.

GyermektervezésForrás: KSH



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Halálos baleset történt Bugyi közelében

Halálos baleset történt Bugyi közelében



hirdetés
Újból parlament elé vinné a Jobbik az óraátállítás ügyét

Újból parlament elé vinné a Jobbik az óraátállítás ügyét



Holttestet találtak a Dunából kiemelt autóban

Holttestet találtak a Dunából kiemelt autóban


MOSONI-DUNA,     GYŐR,     RENDŐRSÉG

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen