hirdetés
Belföld

Továbbra is csak három napot igazolhatnak a szülők egy félévben

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete korábban azt javasolta, hogy emeljék a jelenlegi hatról 15 napra az egy évben a szülő által igazolható iskolai hiányzások számát, hogy így ne kelljen a gyerekeknek például egy nátha vagy hasmenés miatt a rendelőben várakozva a komolyabb betegséggel való megfertőződést kockáztatnia. Az Emmi szerint ugyanakkor tökéletesen bevált az eddigi rendszer, és az marad is.
Beteg gyerek Továbbra sem igazolhatnak félévente 3 napnál több hiányzást a szülők (Forrás: brisbanekids.com.au)
hirdetés

Korábban a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete azt javasolta, hogy a jelenlegi hat helyett egy tanévben a szülők 15 nap hiányzást igazolhassanak a gyermekeiknek, az orvoshoz fordulók közül többen – az érintettek 40-50 százaléka – ugyanis nem betegség, hanem igazolás miatt keresték fel a kezelőorvosukat.

Az egyesület egyben felvetette, hogy a náthával vagy hasmenéssel otthon maradó gyereknek is be kell mennie a rendelőbe, pedig orvosi vizsgálat nélkül is megoldódna a helyzet.

„Betegrendelésen betegek vannak. Közéjük kell beülni az igazolásért érkező gyógyult, egészséges gyermekeknek” – mondta Póta György, a szervezet alelnöke az InfoRádiónak.

Hozzátette, a szülők és az orvosok terheit is nagyságrendekkel lehetne csökkenteni, ha több napot igazolhatnának a jelenleginél a gyerekek szülei.

Az Emmi azonban másként látja a helyzetet – a Magyar Időknek azt mondta, hogy bevált az, hogy a gyermekeknek egy félévben három napot igazolhat a szülő, ami elég „az elkerülhetetlenül az iskolai időszakban megvalósítandó családi programokra”.

Az Emmi szerint nem fordulhat elő olyan, hogy egy orvos a tanuló vizsgálata nélkül ad ki orvosi igazolást, hiszen orvosi igazolás csak akkor adható ki, ha az orvos a tanuló betegségéről és gyógyulásáról meggyőződött, és később megállapítja, hogy a gyerek mások egészségét nem veszélyeztetve újból mehet iskolába.

„Ha beteg a gyerek, akkor nyilván orvoshoz kell vinni, és a betegség tényéről és időtartamáról az orvos szabályszerűen kiállítja az igazolást” – fogalmazta meg a oktatási kormányzat.

Érvelésük szerint a szülő által félévente igazolható három nap ebből a szempontból éppen a gyorsan gyógyuló betegségek miatt lehet a házirendekben, amennyiben viszont ennél hosszabb ideig beteg a gyerek, és nem kerül orvoshoz, úgy a szülői felelősség kérdése is felmerül.

Az iskolák a belső szabályzatukban határozhatják meg a szülők által igazolható hiányzások számát, a köznevelési jogszabályok ezzel kapcsolatos megkötést nem tartalmaznak.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Halálos baleset történt Bugyi közelében

Halálos baleset történt Bugyi közelében



hirdetés
Újból parlament elé vinné a Jobbik az óraátállítás ügyét

Újból parlament elé vinné a Jobbik az óraátállítás ügyét



Holttestet találtak a Dunából kiemelt autóban

Holttestet találtak a Dunából kiemelt autóban


MOSONI-DUNA,     GYŐR,     RENDŐRSÉG

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen