hirdetés
Belföld

Fidelitas-elnök: vizsgálja felül a kormány a diákhitel feltételeit

A Fidelitas arra kéri a kormányt, vizsgálja felül a diákhitel feltételeit, hogy az eddiginél is kedvezőbb és rugalmasabb lehessen a rendszer.
Böröcz László, a Fidelitas elnöke Böröcz László, a Fidelitas elnöke (Forrás: MTI/Marjai János)
hirdetés

    Böröcz László, a Fidelitas elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján jelezte: javasolják, hogy a jelenlegi két százalékról csökkentsék nullára a diákhitel kamatát, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2-ből pedig az idegen nyelvi képzések díjait is lehessen fizetni.

    Ez nagy segítség volna a családoknak, egyben motiválná a fiatalokat a nyelvtanulásra - tette hozzá.

    Hangsúlyozta: a több mint másfél évtizede létrehozott rendszer célja, hogy minden diák versenyképes tudásra tegyen szert, bárhol és bármilyen szociális körülmények között született, él is az országban. Saját példáját említve a politikus megjegyezte: hatgyermekes családból származik, és volt olyan év, hogy egyszerre négyen jártak egyetemre.

    Hozzátette: a diákhitel megalkotása óta csaknem 400 ezren éltek a lehetőséggel - jelenleg 45 ezren -, és évente mintegy tízezer fiatal lép be a rendszerbe.

    Böröcz László szólt arról is, hogy kérik a kormányt, vizsgálja meg, milyen további fejlesztéseket lehet végrehajtani a diákhitel konstrukciójában.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk

Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk


EURÓPA,     SEMJÉN ZSOLT,     KDNP

Kövér: Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson

Kövér: Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson



Fidesz: Brüsszel továbbra is a kötelező kvótát erőlteti

Fidesz: Brüsszel továbbra is a kötelező kvótát erőlteti



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen