hirdetés
Belföld

Tizenkét évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje

Egységesen 12 évre emelkedik a korrupciós bűncselekmények elévülési ideje - döntött kedden a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a parlament.
Az Országgyűlés plenáris ülése Orbán Viktor miniszterelnök felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. szeptember 18-án. Mögötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Máthé Zoltán
hirdetés

A Jobbik kezdeményezésére benyújtott, házszabálytól eltérő gyorsasággal tárgyalt indítványt 170 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés. A módosítás a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az előző esti általános vitában azt mondta: javaslatuk arra a népszavazási kezdeményezésre reagál, amelyet Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő vezetésével nyújtottak be, és amelyről a Fidesz jelezte, parlament elé kerülése esetén támogatná.

A korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtés vasárnap indult el, mellé állt az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Momentum Mozgalom. A kezdeményezésben ugyancsak a 12 éves elévülési idő szerepel.

Gulyás Gergely (Fidesz), a parlament törvényalkotási alelnöke erre korábban úgy reagált: nincs szükség referendumra a kérdésben, a Fidesz megszavaz egy törvénymódosító javaslatot a korrupciós bűncselekmények elévülésének meghosszabbításáról, amennyiben azt valaki benyújtja az Országgyűlésnek.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Szél Bernadett: tudásalapú társadalmat kell építeni

Szél Bernadett: tudásalapú társadalmat kell építeni


SZÉL BERNADETT,     LMP,     PÁRTOK

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen