hirdetés
Belföld

Gyurcsányt már nem izgatja az összefogás, de bízik benne, hogy mindenkinek „megjön a józan esze”

Gyurcsány Ferencet már egyáltalán nem izgatják az összefogással kapcsolatos viták, viszont úgy látja, hogy annál nem lehet tisztességesebben szolgálni a kormányváltást, mint azt mondani, hogy „előfeltétel nélkül bárkivel” hajlandóak az összefogásra – erről a DK elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt.
A DK őszi kampánynyitó nagygyűlése Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Demokratikus Koalíció (DK) őszi kampánynyitó nagygyűlésén a Nyugati téren 2017. szeptember 2-án. MTI Fotó: Soós Lajos
hirdetés

Gyurcsány Ferenc több témában is megfogalmazta álláspontját az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, így például beszélt arról, hogy még sok évig tartana minden jó intézkedés a külföldön élő fiatalok hazahozása ügyében.

Elárulta, hogy az ő egyik gyereke – Tamás nevű fia – is külföldön, Milánóban tanul. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy bár ők könnyebb helyzetben vannak, sok magyar embernek nehézséget jelent megteremteni az utazás költségeit a külföldön élő gyermekük, esetleg unokájuk meglátogatására.

Egyúttal megjegyezte, hogy meglátása szerint ebben a tempóban nem érjük el Ausztria gazdasági szintjét 2030-ra, a jegybankelnök azon állításán pedig, miszerint „őt nem érdeklik a nemzetközi versenyképességi rangsorok”, „csak mosolyogni tud”. Mint kifejtette, Ausztriában és Németországban is sokkal fejlettebb az ipar, miközben nálunk folyamatosan csökken az egyetemi férőhelyek száma.

Úgy véli, hiba az is, hogy miközben „Finnország második legnagyobb városában bevezetik az angolt hivatalos nyelvnek”, és óvodás kortól angolt tanítanak, itt „erkölcsi és hittanórát” tartanak. Gyurcsány Ferenc elmondta, ha dönteni kell, inkább amellett érvelne, hogy kétnyelvű – angol és magyar – legyen általában a hazai oktatás, mert ez meglátása szerint vonzaná a befektetéseket azáltal, hogy „itt mindenki tudna angolul”.

Beszélt az ellenzéki összefogásról is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Az ami itt megy vita, engem addig izgatott, amíg a saját pártomnak nem volt végső álláspontja. (…) Mi semmi mást nem mondunk, mint hogy tessék elfogadni, hogy létezünk önállóan. Mára ez engem nem izgat, ez a vita. (…) Nem lehet ennél tisztességesebben szolgálni a kormányváltást, mint azt mondani, hogy mi előfeltétel nélkül, bárkivel. Akinek ez nem kell, azzal nem tudok mit csinálni”.

Hozzátette, reméli, hogy „mindenkinek megjön a józan esze”, és attól a mentalitástól szeretne megszabadulni, hogy „sokan szeretnek diktálni az országban”.

Gyurcsány Ferenc azt látja ideálisnak, hogy az ellenzékben képesek legyenek áthidalni a többi párttól való különbözőséget, ha viszont valaki nem akar együttműködni velük, azt is tudomásul veszik.

A Sukoró-ügyben született ítélettel kapcsolatban megjegyezte, hogy az eljárás során többször is próbálták a vádlottakat rávenni arra, hogy valljanak ellene, amit viszont ők nem tettek meg. Gyurcsány Ferenc egyben elmondta, hogy „tűzbe teszi a kezét” Császy Zsolt és Tátrai Miklós ártatlanságáért.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Fegyverrel követelt pénzt egy autós egy gyalogostól Budapesten

Fegyverrel követelt pénzt egy autós egy gyalogostól Budapesten



Több gyalogost is elütöttek az esti órákban, ketten életüket vesztették

Több gyalogost is elütöttek az esti órákban, ketten életüket vesztették


RENDŐRSÉG,     BALESET,     BUDAPEST

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen