hirdetés
Belföld

Kihallgatja az ügyészség Gyurcsány Ferenc feleségét a Czeglédy-ügyben

A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében.
Czeglédy Csaba A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét (k) a Szegedi Járásbíróságon 2017. június 15-én. MTI Fotó: Bugány János
hirdetés

Az internetes lap értesülései szerint Dobrev Klárának azért kell a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek, amivel kapcsolatban az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja merülhet föl.

A lapban idézték a DK elnökének korábbi kijelentését, miszerint idén kereste meg őt Czeglédy Csaba, hogy pénzügyi gondjain segítsen, azonban az Origo birtokába jutott kölcsön szerződésből kiderült, hogy az egykori miniszterelnök "nem mondott igazat", mert Czeglédy és az Altus között tavaly jött létre egy kölcsönszerződés 78 millió forint értékben, ráadásul Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ők is vesztettek pénzt az ügyben, miközben Czeglédyék azt kamatostul visszafizették.

Ráadásul a kölcsönszerződés

"egy ötoldalas, profi munka, ilyet bankok kötnek az ügyfeleikkel - a baráti kölcsönszerződések egyoldalasak szoktak lenni, és nem tartalmaznak dologi biztosítékot (bank által befogadott azonnali inkasszó) és személyi biztosítékot (Czeglédy teljes vagyonával készfizető kezesként felel a kölcsön visszafizetéséért), valamint késedelmi kamatot (10 százalék euróban) és kamatfelárat".

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.

Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését. Így csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Hárman meghaltak egy szolnoki balesetben

Hárman meghaltak egy szolnoki balesetben


RENDŐRSÉG,     SZOLNOK,     BALESET

Szijjártó: Kijev lábbal tiporja a kisebbségi jogokat

Szijjártó: Kijev lábbal tiporja a kisebbségi jogokat



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen