hirdetés
Belföld

Nem „mérnökök és irodai dolgozók” vezetik a BKV-buszokat

A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem olyan munkatársak - akár főállásban, akár besegítői munkakörben - akiknek megvan minden szükséges képesítésük - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.
BKV busz A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik (Forrás: totalcar.hu)
hirdetés

A vállalat arra reagált, hogy a Népszava szintén kedden azt írta: akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban. A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett.

A BKV közleményében hangsúlyozta: annak, hogy valakiből busz-, illetve trolibuszvezető legyen, komoly feltétel- és vizsgarendszere van, attól is függően, hogy milyen jogosítványa van, milyen képzés, átképzés kell a foglalkoztatásához.

Részletezték: ha például valakinek C kategóriás jogosítványa van, legalább úgynevezett PÁV II. vizsgát kell tennie a KRESZ, valamint a műszaki ismeretek mellett. Az elméleti képzés után kezdődik a gyakorlati oktatás, amelynek a rutin részét szintén hatósági vizsga zárja. A következő lépcsőfok minimum 348 kilométer levezetése után egy 105 perces forgalmi vizsga - így kapja meg valaki a D kategóriás jogosítványt.

Ez a feltétele annak, hogy valaki elkezdhesse az úgynevezett GKI (gépjárművezetői képesítési igazolvány) alapképző tanfolyamot, amelynek része a többi között a veszélyhelyzetek elhárítására szolgáló gyakorlati képzés is. A GKI-képzés szintén hatósági vizsgával zárul, és BKV-s átképző tanfolyam követi, amely útvonalismeretből, járműtípus-ismeretből, utasításismeretből áll. Mint írták, az utolsó lépés az úgynevezett módszerátadás, amelynek lényege, hogy az új sofőr napokon keresztül egy tapasztalt járművezető mellett tesz szert gyakorlatra. Kiemelték: járművezetőik csaknem hat hónapnyi elméleti és gyakorlati képzés után kezdenek önállóan dolgozni.

Összegzésük szerint a buszokat tehát "nem irodisták vagy szerelők vezetik", hanem kizárólag olyan munkatársak, akár főállásban, akár besegítői munkakörben, akiknek megvan minden szükséges képesítésük. A képzéseken saját dolgozóik is részt vehetnek, ez a lehetőség természetesen nem csak külsősök előtt nyitott - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a toborzási anyagokban feltüntetett bérek alapja a jelenlegi buszvezetők havi pótlékokkal számított átlagkeresete, ezért nem érhet senkit hátrányos megkülönböztetés. Egy járművezető havi jövedelme legalább nettó 200 ezer forint (azaz bruttó körülbelül 300 ezer forint). A BKV járművezetői azonban túlórákkal és egyéb pótlékokkal ennél magasabb jövedelmet is elérhetnek, az elmúlt hónapok jövedelemátlaga ezekben a munkakörökben (valamennyi autóbusz- és trolibuszvezetőre vonatkoztatva) bruttó 400 ezer forint volt, és ez az összeg jelenik meg a hirdetésekben is.

Közölték: a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés betartásával foglalkoztatják a munkavállalókat, így a járművezetőket is. A túlórák mértéke ezért kizárólag az ezek által meghatározottakon belül lehet, a járművezetők az őket megillető többletbért mindig megkapják a havi bérükkel együtt.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Halott csecsemőt találtak egy nyíregyházi társasháznál

Halott csecsemőt találtak egy nyíregyházi társasháznál



Még az idén repülőket vesz a Magyar Honvédség

Még az idén repülőket vesz a Magyar Honvédség



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen