hirdetés
Belföld

Tállai szerint nem a mezőkövesdi benzinár-csökkentéssel, inkább a matyó kultúrával kellene foglalkozni

Tállai András szerint nem a mezőkövesdi benzinár-csökkentéssel, hanem inkább a világhírű matyó kultúrával kellene foglalkozni – az atv.hu-nak egyben elmondta azt is, Mezőkövesden 400 forint felett volt a benzin ára, miközben az országos átlag 360-370 forint volt, így már sokan reklamáltak a Mol-nál.
Az Országgyűlés plenáris ülése Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára beszél a sportvállalkozásokat érintő egyes adózási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. november 2-án. MTI Fotó: Kovács Attila
hirdetés

A világ egyik legbefolyásosabb hírügynöksége, a Bloomberg is megírta, hogy Tállai András NAV-elnök a mezőkövesdi üzemanyagár csökkentése érdekében tárgyalt a Mollal, majd valóban csökkent is az üzemanyag ára – írta korábban a hvg.hu. Hétfőn Tállai azt mondta, csak a munkáját végezte, amikor az olcsóbb üzemanyagért lobbizott, és nem követett el törvénysértést sem, hiszen csak a tájékoztatás volt a célja. A portál szerint egyébként a DK az Európai Bizottsághoz fordul, a párt szerint ugyanis Tállai közbenjárása torzította a piacot. Az LMP hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést.

Az atv.hu-nak adott rövid interjúban Tállai András azzal kapcsolatban, hogy még a Bloomberg is foglalkozott a mezőkövesdi esettel, azt mondta, szerinte ez nyilvánvalóan egy ellenzéki újságíró az ország lejáratására való törekvése.

„Azt üzenem neki, ha Mezőkövesdről ír, inkább írjon a matyó kultúráról, mert az valóban világhírű” – fogalmazott Tállai.

Elmondta azt is, hogy Mezőkövesden a benzin ára 400 forint felett volt, amikor az országos átlag 360-370 forint volt, a forgalmazó részéről pedig indokolatlan volt egy városban és térségében ilyen árat biztosítani.

„Ezért nyilvánvalóan az emberek fölháborodtak, egyrészt jelezték közvetlenül a Mol-nak, másrészt nagyon sokan jelezték nekem a benzinkúton, a fodrásznál a fogadóórámon, és én úgy gondoltam, hogy meg kell annyit tennem, hogy a munkatársammal, tehát én a Mol-lal, senkivel nem beszéltem, a munkatársammal fölhívattam a Mol illetékesét, aki azt mondta, hogy köszöni a jelzést” – tette hozzá.

Miután a térségből már jelezték a problémát, vizsgálni kezdték a kérdést, aminek eredményeként visszaállították a régi árat.

Tállai azt mondta, a térség országgyűlési képviselőjeként, az emberek érdekét képviselve jelezte a Mol felé, hogy gond van az üzemanyagárakkal, mivel semmi nem indokolja, hogy az ország legmagasabb üzemanyagárát fizessék éppen Mezőkövesd térségében.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Halott csecsemőt találtak egy nyíregyházi társasháznál

Halott csecsemőt találtak egy nyíregyházi társasháznál



Még az idén repülőket vesz a Magyar Honvédség

Még az idén repülőket vesz a Magyar Honvédség



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen