hirdetés
Belföld

Új, védett őszirózsát találtak a Böddi-szék mellett

Körülbelül 8 ezer tő védett réti őszirózsát találtak a kiskunsági Böddi-szék szomszédságában lévő, egykor vele egységes szikes vizes területet alkotó Maka-széken - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága.
Védett réti őszirózsa a Böddi-szék mellett Védett réti őszirózsa a Böddi-szék mellett (Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park)
hirdetés

    A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság botanikai felmérése során kiderült, hogy a Dunatetétlen melletti területen a szikeseken jellemző őszi virágmezőt nemcsak a szokásos sziki őszirózsa, hanem valójában három őszirózsa faj alkotja: a nagyobb termetű, védett réti őszirózsa, a hasonló, de kisebb sziki őszirózsa és a napsárga virágú aranyfürt, amely ugyanehhez a nemzetséghez, azaz az őszirózsákhoz tartozó növényfaj - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatóban.

    Mint írják, a védett réti őszirózsát eddig még nem írták le a területről, most azonban egyszerre több ezres állományt találtak. A Maka-szék szikes rétjein és a magasabban fekvő hátakon már korábban is észlelték, hogy eltérő a növényzet, mint a környékbeli szikesek, például a Böddi-szék belsejében.

    A talajt a Maka-széki szikeseken változatosabb sófélék szikesítik és kevésbé lúgos, mint a székek belsejében, így például a Böddi-szék partvonalán. A Maka-széket behálózó szikes kis erecskék, a szikerek között kisebb magaslatok, hátak vonulata helyezkedik el, ahol a talaj löszös, csak a mélyebb rétegekben mutatkozik só. A réti őszirózsa a magasabb fekvésű hátakon, a sziki őszirózsa pedig a szikeres részeken volt tömeges, míg a harmadik őszirózsaféle, az aranyfürt jellemzően a két rokon őszirózsa között az átmeneti területen helyezkedett el. A réti őszirózsa igazi sztyepp-növényfaj, jelenléte alapján az ökológusok sziki tölgyesek előfordulását valószínűsítik e területen, hiszen valamikor azok tisztásai voltak jellemző élőhelyei. 

    Hogy miért pont most jelent meg tömegesen a védett réti őszirózsa, arra az lehet a magyarázat, hogy a kaszálásból kihagyott területrész idén épp a réti őszirózsa élőhelyére esett, így a háborítatlan gyepterületen a korábban rendszeresen lekaszált növények most nagyobb tömegben kifejlődhettek. 

    A Kiskunság szívében, Kecskeméttől körülbelül 60 km-re található székek, a Zab-szék, Kelemen-szék, Böddi-szék és szomszédja, a Maka-szék természetvédelmi szempontból nagyon értékes területek, mivel ilyen jellegű élőhelyek Európában már szinte kizárólag a Kárpát-medencében fordulnak elő.

    Az utóbbi évtizedekben kedvezőtlen folyamatok mentek végbe a szikes élőhelyeken. Az ötvenes-hatvanas években zajló csatornázás, és a megszűnő külterjes állattartás következményeként a szikes tómedreket, réteket és mélyületeket sok helyen elborította a nádas-zsiókás mocsári növényzet. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai ezért mindent megtesznek, hogy a kedvezőtlen folyamatot visszafordítsák.  A Böddi-széken a közeljövőben áthelyezik a tómedret kettészelő csatornaszakaszt, és mozaikos élőhelykezeléssel helyreállítják az eredeti tájat és a szikesek változatos, sokszínű élővilágát. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével folytatott "Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban" című LIFE Nature projektet az Európai Unió természetvédelmi alapja finanszírozza - áll a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának közleményében.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Megvannak a hatoslottó 28. heti nyerőszámai

Megvannak a hatoslottó 28. heti nyerőszámai



hirdetés
Megvannak az ötöslottó 28. heti nyerőszámai

Megvannak az ötöslottó 28. heti nyerőszámai


NYEREMÉNYEK,     LOTTÓ,     SZERENCSE

Vadkenderből ültetett sövényt egy keszthelyi nő

Vadkenderből ültetett sövényt egy keszthelyi nő



Rendőrnek adta ki magát négy férfi Budapesten, hogy marihuánához jusson

Rendőrnek adta ki magát négy férfi Budapesten, hogy marihuánához jusson



hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen