hirdetés
Belföld

Országszerte már 91 helyen működik NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban

Januártól már országszerte 91 kormányablakban működik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálata - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden a devecseri kormányhivatalban.
Kormányablak A kép illusztráció (Forrás: mno.hu)
hirdetés

Kovács Zoltán elmondta: tavaly júliustól 27 kormányablakban nyílt meg a NAV ügyfélszolgálata, januártól pedig újabb 64 ilyen ügyfélszolgálati pont kezdte meg működését országszerte. A fejlesztés mintegy 4,5 milliárd forintból valósult meg - tette hozzá.

Az államtitkár jelentős előrelépésnek nevezte a fejlesztést. Elmondta: a NAV ügyfélszolgálati helyein 89 ügytípusban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a kormányablakokban. Többek közt különféle igazolások kiadására, bevallások átvételére, javítására is lehetőség nyílik.

Kovács Zoltán kiemelte: már több mint 270 kormányablak működik Magyarországon, amelyekben 2016-ban mintegy 13 millió ügyet intéztek az állampolgárok. Ezek közül mintegy hétmillió volt a klasszikus okmányirodai ügyintézés.

Veszprém megyében Várpalotán már tavaly óta működik NAV munkaállomás - mondta Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott. Hozzátette: Várpalotán a kezdeti heti egy helyett már heti három alkalommal tart ügyfélfogadást a NAV, januártól pedig Devecser mellett Balatonalmádiban és Sümegen is megnyílt a NAV ügyfélszolgálata a kormányablakokban.

Devecserben, ahol 2013 óta működik járási hivatal éves szinten közel tízezer ügyfél keresi fel a kormányablakot - tette hozzá.

Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója kiemelte: megyei ügyfélszolgálataikon évente százezer ügyfél fordul meg. A négy új, kormányablakban megnyílt NAV-ponttal már Veszprém megye minden járásában szinte teljes körű ügyintézés válik elérhetővé helyben - állapította meg.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Kásler: a kormány új egészségpolitikát alapoz meg

Kásler: a kormány új egészségpolitikát alapoz meg



Két ember életét is megmentették a rendőrök csütörtökön

Két ember életét is megmentették a rendőrök csütörtökön


RENDŐRSÉG,     ÉLETMENTÉS,     DUNA

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen