hirdetés
Belföld

Az LMP és a Fidesz is elítéli a román miniszterelnök nyilatkozatát

Felháborodásának adott hangot az LMP a román miniszterelnök kijelentései miatt, és a párt szerint Mihai Tudose nemcsak az erdélyi magyarságot támadta, hanem a teljes magyarságot és az alapvető európai értékeket.
Az LMP és a Fidesz is elítéli a román miniszterelnök nyilatkozatát A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimum (Forrás: Hidvéghi Balázs/Facebook)
hirdetés

    Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Mihai Tudose szerda esti, magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatában a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint azt mondta:

"Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is". 

    Ungár Péter azt írta: az LMP álláspontja szerint 2018-ban megengedhetetlen egy ilyen nyilatkozat. Felszólították a külgazdasági és külügyminisztert, hogy szóbeli jegyzék formájában azonnal tiltakozzon Románia budapesti nagyköveténél, és vegyen igénybe minden diplomáciai eszközt azért, hogy a román miniszterelnök haladéktalanul bocsánatot kérjen.

    A Fidesz szerint elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata.

    Hidvéghi Balázs csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Mihai Tudose akasztással fenyegette meg azokat az erdélyi magyarokat, akik a szülőföldjükön székely zászlót tűznek ki és kiállnak magyarságukért. Hangsúlyozta: ez a kijelentés a 20. század legsötétebb, legbarbárabb időszakait idézi, és olyan agresszivitásról tanúskodik, amely egy magát európainak tekintő állam kormányfőjétől megengedhetetlen. 

    Úgy fogalmazott: Mihai Tudose szavai

"túlmennek minden határon, példátlanok az európai politikában és végérvényesen belevésődnek minden magyar lelkébe és emlékezetébe".

A kommunikációs igazgató szerint a román miniszterelnök azonnali bocsánatkérése a minimumot jelenti. 

    A Fidesz-KDNP mindent megtesz azért, hogy megvédje az erdélyi magyarokat akár Románia "primitív" kormányfője ellen is - tette hozzá. 

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Négy kilogramm marihuánát találtak Röszkén

Négy kilogramm marihuánát találtak Röszkén



„Stop Soros” törvénycsomagot készített a kormány

„Stop Soros” törvénycsomagot készített a kormány



ÁSZ: több százezer forint kárt okozott a Közös Ország Mozgalom

ÁSZ: több százezer forint kárt okozott a Közös Ország Mozgalom



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen