hirdetés
Belföld

Huszonegy évvel ezelőtti gyilkosság miatt emeltek vádat Kecskeméten

Vádat emeltek nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt egy negyvenéves román férfi ellen, aki szintén román társával 1996-ban számos késszúrással megölt kiskunfélegyházi otthonában egy férfit - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Bírói kalapács A kép illusztráció (Forrás: blikk.hu)
hirdetés

A közlés szerint a vádlottat DNS-mintája alapján azonosították, és európai elfogatóparancs alapján tavaly márciusban, Spanyolországban fogták el.

Az elkövetés idején 19 éves román állampolgárságú vádlott 1996-ban, nem sokkal a bűncselekmény előtt érkezett Magyarországra, és építőipari alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Budapesten, véletlenül találkozott a vele egy városból származó ismerősével. Néhány nap múlva, szeptember 21-én Kiskunfélegyházára utaztak, hogy találkozzanak a barát férfiismerősével, a későbbi sértettel.

Az egyedül élő, akkor 37 éves férfival a vasútállomáson találkoztak, a délutánt együtt töltötték, és éjszakára a kiskunfélegyházi férfi otthonában maradtak. A két román férfi korábban megbeszélte, hogy a vendéglátó lakását átkutatják, és értékeit, akár az élete árán is megszerzik.

Másnap reggel a két román férfi kutatni kezdett a szekrényekben. Vendéglátójuk időközben felébredt, mire italos üvegekkel mindketten nagy erővel fejen ütötték. Miután magához tért, a sértett dulakodni kezdett az egyik elkövetővel, aki azonban - egy 22 centiméter pengehosszúságú - késsel többször mellkason, vállon, nyakon és arcon szúrta. A férfi az előszobában eszméletét vesztette, a vádlott azonban ismét nyakon szúrta.

A bűntársak a holtestet ágyneműkkel és szőnyegekkel takarták le, majd megmosakodtak, átöltöztek és folytatták a lakás átkutatását. Arany ékszereket és egy 30 ezer forint értékű videomagnót vittek magukkal, amit később az út mentén eldobtak.

A halálra késelt férfi holttestét egyik munkatársa fedezte fel, mivel nem ment be dolgozni.

A sértett a támadás során 33 különféle szúrt-metszett, csonttöréses, zúzódásos sérülést szenvedett. Két támadója gátlástalanul, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással ölte meg - olvasható a közleményben.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.

A vádlott társa 2007-ben meghalt.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen