hirdetés
Belföld

Karácsony: minden demokratikus erő előtt nyitva a kapu a közös lista felé

A demokratikus ellenzéki erőknek közös ajánlatot kellene tennie a választóknak a 2018-as választások előtt, ezért az ajánlások gyűjtéséig minden párt előtt nyitva áll a közös lista felé vezető kapu - jelentette ki Karácsony Gergely a Kossuth rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában.
Karácsony Gergely a Spinoza Színházban Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje, a politikai beszélgetéssorozat vendége a budapesti Spinoza Színházban 2018. január 7-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
hirdetés

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a választók, akiknek többsége kormányváltást kíván, a lehető legszélesebb együttműködést szeretnének, és meg kell hallani az emberek szavát.

Hozzátette: ugyan felkészült a miniszterelnöki szerepre, ám ha volna bárki, aki több pártot és több szavazót képes integrálni, nyitott a jelöltség kérdésének megvitatására.

"A sor legvégén is el tudom képzelni magam, ha a sor előre megy" - fogalmazott.

Arról is szólt, hogy programjának fontos része egy új alkotmány megalkotása, mert szerinte morális értelemben ma Magyarországnak nincs alkotmánya, csak egy egypárti alaptörvénye. Az alkotmánynak az a funkciója, hogy a teljes politikai közösséget integrálja, ezért országgyűlési elfogadása esetén népszavazással kellene megerősíteni azt - vélekedett Karácsony Gergely.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A 29. héten 2 telitalálat is adódott a hatoson

A 29. héten 2 telitalálat is adódott a hatoson



Késsel támadt a trolibuszvezetőre egy férfi Zuglóban

Késsel támadt a trolibuszvezetőre egy férfi Zuglóban



hirdetés
Öt embert mentettek ki a Velencei-tóból a gárdonyi rendőrök

Öt embert mentettek ki a Velencei-tóból a gárdonyi rendőrök



86 éves férfi vesztette életét egy balesetben Somogyvár külterületén

86 éves férfi vesztette életét egy balesetben Somogyvár külterületén



Megvannak az ötöslottó 29. heti nyerőszámai

Megvannak az ötöslottó 29. heti nyerőszámai



hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen