hirdetés
Belföld

Orbán Viktor évértékelő beszéde: ez a nyolc év jól sikerült

Jól sikerült ez a nyolc év, „jobban, mint ahogy vártuk” - értékelte a 2010 óta tartó kormányzást Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.
Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2018. február 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2018. február 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
hirdetés

    "Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük"

- fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak.

    Azt is hangsúlyozta, hogy karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak.

Még mindig nem értünk a munkánk végére, van még abból bőven 

    Mint fogalmazott, azt kívánja Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen.

    A kormányfő értékelése szerint az ország már jobban teljesít, de még nem úgy, ahogy tehetsége alapján képes lenne.

Nekünk Magyarország az első

    A kormányfő úgy fogalmazott:

"mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk".

    Azt is kiemelte, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, "hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná". Szavai szerint Magyarországon

"süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás".

    Budapesten a világos beszéd a divat,

"Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk"

- jelentette ki Orbán Viktor.

Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte

    A kormányfő az ellenzékről szólva megjegyezte: állapotukat látva nem mindig hisz a szemének, értékelése szerint Magyarország ennél többet érdemel. 

    Nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van - vélekedett a miniszterelnök. 

    Orbán Viktor azt is leszögezte:

"azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység".

A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, "stabilan állunk a lábunkon", Nyugatról azonban veszély fenyeget

    A kormányfő szerint a veszélyt brüsszeli, berlini és párizsi politikusok "hozzák a fejünkre", azt akarják ugyanis, hogy Magyarország is vegye át az ő politikájukat, "azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt".

    Most az a "divatos nóta" - folytatta -, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válni, mert ez így szolidáris. Ezért világosan ki kell jelenteni: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat - mondta Orbán Viktor.

Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be 

    A kormányfő első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem-kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, "legyenek bármilyen hatalmasok, vagy gazdagok".

    "Harcolni fogunk a nemzetközi arénában is"

- emelte ki, jelezve: hétfőn átadja az Európai Tanács soros elnökének azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
MSZP: a kormány hamisított statisztikákkal fedné el a szegénységet

MSZP: a kormány hamisított statisztikákkal fedné el a szegénységet


MSZP,     KORMÁNY,     STATISZTIKA

A Párbeszéd szigorítaná az európai légszennyezettségi normákat

A Párbeszéd szigorítaná az európai légszennyezettségi normákat



hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen