hirdetés
Belföld

Gulyás: egyértelművé vált, hogy Gyurcsány a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje

A Fidesz frakcióvezetője szerint a balliberális pártok közös tüntetésén egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője 2018. 03. 15. Budapest Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten (Forrás: Fidesz.hu)
hirdetés

    Gulyás Gergely az MTI-nek telefonon reagált a baloldali pártok közös március 15-i, budapesti megmozdulásán elhangzottakra. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ezen bejelentette: vasárnap délutánra tárgyalni hívja az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. Azt mondta, készek megtenni azt, amit eddig soha, mert tárgyalni kell a Jobbikkal.

    Gulyás Gergely közölte, Gyurcsány Ferenc a "politikai jellemtelenség megtestesítője": kommunista ifjúsági vezetőként kezdte, most pedig

"azokat hívja tárgyalni, akiket korábban ő nevezett nácinak, s ezt még néhány héttel ezelőtt is megerősítette".

    A fideszes politikus szerint

a Jobbiknak és különösen a Jobbik szavazóinak ideje elgondolkodniuk azon, "pártjuk hogyan juthatott olyan mélyre, hogy vonzó partner legyen az országot tönkretevő, a magyar nemzettel való közösséget megtagadó Gyurcsány Ferenc számára".

    A vasárnapi tárgyalás azoknak a politikai erőknek a tárgyalása lesz, akik hatalomért és a pénzért bármilyen elvet készek sutba dobni - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Megvannak a hatoslottó 46. heti nyerőszámai

Megvannak a hatoslottó 46. heti nyerőszámai



hirdetés
Megvannak az ötöslottó 46. heti nyerőszámai

Megvannak az ötöslottó 46. heti nyerőszámai



Kigyulladt egy épület tetőszerkezete a főváros VI. kerületében

Kigyulladt egy épület tetőszerkezete a főváros VI. kerületében



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen