hirdetés
Belföld

A Kúria szerint is jogsértő volt a kispesti önkormányzat plakátleragasztása

A Kúria helybenhagyta kedden a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) azt a határozatát, amely szerint jogsértő volt, hogy a kispesti önkormányzat egy helyi rendeletre hivatkozva leragasztotta a Fidesz választási plakátját. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a több mint egymillió forintos bírság kiszabása jogszerűtlen.
Választás 2018 A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a több mint egymillió forintos bírság kiszabása jogszerűtlen (Forrás: valasztas.hu)
hirdetés

Az ügy előzménye, hogy a XIX. kerületi önkormányzat - arra hivatkozva, hogy a helyi rendelet szerint tilos a közterületeken gyűlöletkeltő tartalmú plakátokat kihelyezni - leragasztatta a Fidesz Stop Soros! plakátjait. A leragasztással szembeni kifogást a Budapest 8-as országgyűlési választókerületi bizottság elutasította, így került az ügy az NVB elé.

Az NVB a kifogásnak helyt adott, arra hivatkozva, hogy önkormányzati rendeletben csak műemlékvédelmi és környezetvédelmi okból lehet megtiltani a plakátok, óriásplakátok kihelyezését. A bizottság eltiltotta az önkormányzatot és Gajda Péter MSZP-s polgármestert a további jogsértéstől, és 1 millió 35 ezer forint bírságot szabott ki az önkormányzatra.

A Kúria az NVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem nyomán foglalkozott az üggyel és kedden helybenhagyta az NVB határozatát, azonban a bírságot mellőzte.

A bíróság az NVB-vel egyezően arra jutott, hogy az önkormányzat rendelete nem műemlékvédelmi és nem környezetvédelmi okokból korlátozza a plakátok közterületen való elhelyezését, ezért a plakát leragasztása sérti a választási eljárási törvénynek azt a rendelkezését, hogy plakát kampányidőszakban - a törvényben meghatározott kivételekkel - korlátozás nélkül elhelyezhető.

A Kúria szerint azonban az NVB nem elégséges mértékben indokolta a bírság kiszabását, a döntés e része során nem értékelte az eset összes körülményét, így az eljárási jogszabálysértés miatt a bírság kiszabása jogszerűtlenül történt.

A Kúria végzése jogerős.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Folytatódik a Csömöri út felújítása Budapesten

Folytatódik a Csömöri út felújítása Budapesten



Életveszélyesen megütötte utastársát egy 16 éves fiú Budapesten

Életveszélyesen megütötte utastársát egy 16 éves fiú Budapesten


VILLAMOS,     BUDAPEST,     BŰNÜGY

Halálos baleset történt Abonynál

Halálos baleset történt Abonynál


ABONY,     KÖZLEKEDÉS,     BALESET

hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen