hirdetés
Belföld

Molnár Gyula MSZP-Párbeszéd frakciószövetséget szeretne

Az MSZP leköszönt elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon az Országgyűlésben. Molnár Gyula szerdán közölte azt is: a június 16-ra tervezett kongresszuson nem indul újra az elnöki posztért.
Választás 2018 - Az MSZP-Párbeszéd eredményváró rendezvénye Molnár Gyula, az MSZP elnöke az MSZP-Párbeszéd választási eredményváró rendezvényén, az MSZP újbudai székházában 2018. április 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
hirdetés

Az ellenzéki politikus az Inforádió Aréna című műsorában - amelyet a Facebookon közvetítettek élőben - azt mondta, arra tesz javaslatot, hogy ez a szövetség maradjon együtt a politikában és a frakcióban is. Az MSZP-Párbeszéd legyen egy frakciószövetség! - hangoztatta.

A bejutott egyetlen liberális képviselőről, Bősz Anettről Molnár Gyula azt mondta, már régebben beszélt vele arról, hogy ő tagja lesz a frakciónak. Neki kell egy önálló szerepet találni, önálló témákkal - folytatta -, lehetne például frakcióvezető-helyettes.

Szólt arról is, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke felveszi országgyűlési képviselői mandátumát, majd 30 napon belül mond le arról.

Hozzátette: a mandátum betöltéséről a Párbeszéd határoz a két párt közötti megállapodás értelmében, a listán a következő párbeszédes politikus, V. Naszály Márta. De a mandátum betöltése a Párbeszéd belső döntése - jegyezte meg.

Szerinte a piros-zöld-koalíció létező politikai formáció, Karácsony Gergely a kampányban nemhogy kopott volna, nőtt ismertsége és elfogadottsága.

Molnár Gyula véleménye szerint létre kell hozniuk a változás szövetségének hátterét, egy mozgalmat, ami ki tud törni a pártos keretekből, amely vonzó lehet a kistelepüléseken lakóknak és az értelmiségieknek is.

A vasárnap az MSZP elnökségével együtt lemondott pártelnök elmondta, nem indul újra az elnökségéért és a frakcióvezetői posztra sem pályázik.

Lemondását a többi között azzal indokolta, hogy kétharmada lett a Fidesznek és hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t a választáson. Molnár Gyula úgy látta, nem működött az esélyes jelölt fogalma sem.

Szerinte nem az MSZP-Párbeszéd felelőssége a választás eredménye. Bírálta a Demokratikus Koalíciót a közös lista, az LMP-t a visszalépések elmaradása miatt, illetve a Közös Ország Mozgalmat is, amely szerinte több zavart okozott ahelyett, hogy segített volna. Hozzátette: a Közös Ország Mozgalom felerősítette a külvilág előtt az ellenzéki pártok közötti ellentéteket.

Azon véleményének is hangot adott, hogy mindenki túlmérte a Jobbik szerepét, azt, hogy a párt mennyire lett erős vidéken.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Tizenkét évet kapott az ékszerbolti késes rabló

Tizenkét évet kapott az ékszerbolti késes rabló



hirdetés
Elgázolt egy embert a Tokaj InterCity

Elgázolt egy embert a Tokaj InterCity


VONAT,     BALESET,     KÖZLEKEDÉS

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen