hirdetés
Belföld

Szűcs Tamás a PDSZ ügyvezető elnöke

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán leváltották Mendrey Lászlót a szakszervezet éléről, egyúttal döntöttek az Országos Választmány visszahívásáról.
Oktatás Szűcs Tamás a PDSZ ügyvezető elnöke (Forrás: pixabay.com)
hirdetés

A PDSZ a Facebook-oldalán azt írta, a szervezet április 14-i rendkívüli tisztújító kongresszusa döntött Mendrei László János elnöki tisztségből való visszahívásáról, továbbá az Országos Választmány visszahívásáról is.

„Korábban a PDSZ Felügyelő Bizottsága már lemondott. Ez önmagában is indokolta a rendkívüli kongresszus összehívását. A kongresszus napján az újonnan megválasztott Országos Választmány – elfogadva a kongresszus javaslatát – Szűcs Tamást választotta a PDSZ Alapszabálya szerint, a következő tisztújításig, egy évre a PDSZ ügyvezető elnökének”

– olvasható a közleményben.

Mendrey László a Népszavának nyilatkozva azt mondta, elfogadja a kongresszus döntését, és sok sikerüt kíván a további munkához.

„Úgy gondolom, az elmúlt években sok mindent tettem az oktatásügy érdekében, be kell vallanom, kicsit elfáradtam. De sok feladat van még, ezek megoldása a PDSZ új vezetésére vár”

– tette hozzá Mendrey.

A lap kérdésére elmondta azt is, semmilyen formában nem fog részt venni a szakszervezet vezetésében, ám a PDSZ hármas számú tagkönyvének tulajdonosaként nem engedheti meg magának, hogy teljesen visszavonuljon.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Nem fogad és nem indít vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál

Nem fogad és nem indít vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál


ÖBB,     VASÚT,     KÖZLEKEDÉS

hirdetés
Július elsejétől drágul a taxizás Budapesten

Július elsejétől drágul a taxizás Budapesten


BUDAPEST,     TAXI,     KÖZLEKEDÉS

Emberölésben ártatlannak vallotta magát Győrkös István

Emberölésben ártatlannak vallotta magát Győrkös István



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen