hirdetés
Belföld

Szijjártó: „mi szeretjük a saját hazánkat, és nem fogjuk átadni azt másoknak”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten újságíróknak azt mondta: a történelmi jelentőségű, és történelmi győzelmet hozó magyar választás után „elég érdekesen” alakulnak az európai fejlemények.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szijjártó Péter visszautasította azt a megközelítést, hogy a migráció a jó válasz a népesedési és a munkaerőpiaci kihívásokra (MTI Fotó: KKM)
hirdetés

A külügyminiszter négy pontot sorolt fel:

  • egyesek kétségbe vonják a magyar választás végeredményét, annak ellenére, hogy az első és a második helyezett között 1,7 millió szavazat volt;
  • az Európai Parlament szabadságjogokkal foglalkozó bizottságának Magyarországgal szembeni eljárása négy nappal a választás után;
  • egy héttel a választás után Soros György Brüsszelbe utazott az Európai Bizottság alelnökéhez;
  • végül egy nappal Soros György brüsszeli látogatása után az Európai Parlament a Globális Migrációs Kompakt támogatásáról tartott plenáris ülést.

Kedden az Európai Parlamentben egy határozattervezet is "előkerült", amely a migrációt emberi jogként kívánja beállítani, és a migráció pozitív hatásairól értekezik - mondta Szijjártó Péter. Az európai parlamenti vita is világosan mutatja, hogy Brüsszel és az ENSZ ugyanazt akarják, azt, hogy illegális bevándorlók jöjjenek Európába - emlékeztetett.

A külügyminiszter hangsúlyozta: mindaz, ami a keddi európai parlamenti vitában kirajzolódott, ellentétes Magyarország és a magyar emberek érdekével.

"Továbbra is a lehető leghatározottabban elutasítjuk, hogy a migrációt emberi jogként ismerjük el. Továbbra is visszautasítjuk, hogy a migráció pozitív folyamat"

- hangsúlyozta.

A tárcavezető hozzátette:

"követeljük, hogy amikor a migrációval foglalkozunk, akkor a saját polgárainak biztonságát helyezzük az első helyre. Magyarország így fog tenni a jövőben is".

Szijjártó Péter két kérdést fogalmazott meg: ha a migrációnak csak pozitív hatásai vannak, akkor hogyan lehet az, hogy az elmúlt két és fél évben Európában 330-an haltak meg olyan terrortámadásokban, amelyeket migrációs hátterű személyek követtek el? Vajon Soros György és az ő emberei az Európai Parlamentben miért egyes európai uniós országok ellen harcolnak, és miért nem a terrorizmussal szemben lépnek fel - kérdezte.

A miniszter visszautasította azt a megközelítést, hogy a migráció a jó válasz a népesedési és a munkaerőpiaci kihívásokra, kiemelte: Magyarországon a népesedési és munkaerőpiaci kihívásokat a magyar emberekkel és magyar családokkal fogjuk megoldani.

"Mi több magyar gyereket és több magyar családot szeretnénk és nem több migránst Magyarországon. Mi szeretjük a saját hazánkat és nem fogjuk átadni azt másoknak"

- jelentette ki.

Bárhányszor megy Soros György Brüsszelbe, bárhányszor tűzik napirendre az illegális bevándorlás kérdését, bárhány szövetségese van Soros Györgynek Brüsszelben, mi nem fogunk meghátrálni. Ide illegális bevándorló nem fog bejönni a jövőben sem - fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen