hirdetés
Belföld

Mészáros Lőrinc: fő célom továbbra is a kis- és középvállalkozások megerősítése

Mészáros Lőrinc a felcsúti polgármesterségről lemondása után is minden erejével azon lesz, hogy támogassa a településen élőket, és fő célja továbbra is az, hogy tevékenyen részt vegyen a kis- és középvállalkozások megerősítésében.
Mészáros Lőrinc Mészáros Lőrinc bízik abban, hogy visszavonulása után nyugodtabb időszak következik a község életében (Forrás: YouTube / ATVzrt)
hirdetés

A Magyar Idők napilapnak adott interjúban Mészáros Lőrinc elmondta: április 20-án írásban tájékoztatta az alpolgármestert és a jegyzőt arról, hogy lemond a polgármesteri tisztségről. Döntésének okairól a nagyvállalkozó kifejtette: az irányítása alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségei átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, ami tulajdonosként teljes embert igényel.

Emellett a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is elnöke, és mivel mindig mindenben maximális teljesítményt szeret nyújtani, ezért a polgármesteri feladatokat már nem tudja a jövőben felelősséggel ellátni - fűzte hozzá.

Az üzletember a lapnak azt mondta, bízik abban, hogy visszavonulása után nyugodtabb időszak következik a község életében, hiszen az ellenzéki sajtó szerinte Orbán Viktor miniszterelnökhöz kötődő barátsága miatt állandó nyomás alatt tartotta az önkormányzat működését, a képviselő-testületi üléseket, jelentősen nehezítve ezzel a munkavégzést. Mészáros Lőrinc úgy fogalmazott, abban bízik, lemondásával és közszereplői státusának megszűnésével az ilyen típusú érdeklődés is alábbhagy a községben.

A lemondott polgármester arról is beszélt a Magyar Időknek, hogy azt szeretné, ha a választópolgárok a jelenlegi alpolgármesternek, Mészáros Lászlónak - aki csak névrokona - szavaznának majd bizalmat, mert benne látja a biztosítékot arra, hogy Felcsút továbbra is fejlődjön.

Mészáros Lőrinc szerint a település nagyon jó úton halad, óriási fejlődésen ment keresztül regnálása alatt: prosperáló, biztos lábakon álló települést ad át. A megvalósulás küszöbén álló terveik között szerepel még egy új bölcsőde és iskola felépítése, ebben is segít majd megválasztott utódjának.

Hangsúlyozta: ugyan lemond a polgármesterségről, de továbbra is Felcsút polgára marad, és minden erejével azon lesz, hogy támogassa az ott élőket. Az alapítványaim például hosszú távra rendezkedtek be - tette hozzá. Mint mondta, a Vál-völgyi fiatalok tanulását ösztöndíjjal segítik, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak nekik lakásépítésre és -felújításra, évente csaknem ötszázmillió forintot osztanak így szét.

"A közélettől való visszavonulásom tehát nem azt jelenti, hogy a Felcsúton vagy a Vál-völgyi kistelepüléseken élők ne számíthatnának rám"

- mondta a leköszönő polgármester. Mészáros Lőrinc kitért arra is, hogy húszezer embernek ad munkát, megélhetést.

"Fő célom továbbra is az, hogy tevékenyen részt vegyek a kis- és középvállalkozások megerősítésében, akik közül felnőhetnek majd a hazai nagyok, ami az egész ország felemelkedését elősegíti majd"

- jelentette ki.

Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút község polgármesterévé, tevékenységét társadalmi munkában látta el, vagyis munkájáért nem vett fel fizetést.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Hidvéghi: példátlan a Soros-hálózat nyomásgyakorlása a Fidesz ellen

Hidvéghi: példátlan a Soros-hálózat nyomásgyakorlása a Fidesz ellen



Négyéves unokájával együtt vonat elé ugrott egy nő Hort és Csány között

Négyéves unokájával együtt vonat elé ugrott egy nő Hort és Csány között


BALESET,     RENDŐRSÉG,     VASÚT

Verekedés tört ki Gyálon egy közlekedési baleset után

Verekedés tört ki Gyálon egy közlekedési baleset után



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen