hirdetés
Belföld

Szijjártó: külpolitikánk egyedüli vezérelve a magyar érdek

A jövőben is a magyar érdek lesz az ország külpolitikájának egyetlen vezérelve - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt hétfőn kinevezése előtti meghallgatásán, a parlament külügyi bizottságában.
Szijjártó Péter Brüsszelben Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország külpolitikáját nem mások fogják írni (MTI Fotó: KKM)
hirdetés

Magyarország külpolitikáját nem mások fogják írni, azt kizárólag a magyar érdekek fogják meghatározni - hangoztatta a politikus, a feladatok közé sorolva az ország szuverenitásának, biztonságának és a magyar identitásnak a megvédését.

Kiemelte azt is, hogy szeretnék kivenni a részüket a keresztény kultúra megőrzéséért folytatott küzdelemből.

A miniszteri posztot eddig is betöltő politikus jelezte: a magyar versenyképesség dinamikus javulását ezután is folyamatosan alá akarják támasztani külgazdasági eszközökkel.

Hangsúlyozta, hogy a célok elérése a jövőben sem lesz konfliktusmentes, de minden olyan konfliktust vállalni fognak, ami mindehhez szükséges. A zsinórmérték az, hogy "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten" - fogalmazott Szijjártó Péter, közölve: egyetlen Magyarország elleni támadást sem fognak figyelmen kívül és szó nélkül hagyni.

A miniszterjelölt beszélt a migrációról, jelezve: Magyarország határozottan fel fog lépni az ellen, hogy az Európai Unió magáévá tegye az afrikai álláspontot, ahogyan küzdeni fog az ellen is, hogy alapvető emberi jogként állítsák be a határsértéseket. Azt is mondta, hogy Magyarország fenntartja szerepvállalását a nemzetközi terrorellenes küzdelemben.

Az EU-ra kitérve azt ígérte, harcolni fognak az ellen a "hazug beállítás" ellen, amely szerint az EU-tól érkező forrás valamilyen könyöradomány, "nyugati barátaink jófejsége" lenne. Az EU-s források Magyarországnak szerződések alapján járnak - tette világossá, megjegyezve, hogy a Magyarországra beérkező uniós pénzek 70 százaléka különböző csatornákon keresztül nyugati-európai vállalatokhoz jut vissza.

Vállalta továbbá, hogy a visegrádi együttműködés ezután is a külpolitika fókuszában marad, szerinte a V4-csoport továbbra is az EU-n belüli legszorosabb és leghatékonyabb szövetség.

A magyar diplomácia a jövőben sem mond le a határon túli magyar közösségek megvédéséről - tette hozzá.

Szijjártó Péter eddigi miniszteri munkájáról beszámolva kifejtette: 91 országban tett látogatást, és 174 külügyminiszterrel tárgyalt.

Szavai szerint a külpolitika soha nem volt még annyira a belpolitika része, mint az elmúlt években, és a következő évek világpolitikai-világgazdasági folyamatai sem lesznek kevésbé intenzívek, mint az utóbbi időszakban.

A külügyi bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt a külügyminisztérium szervezeti változásairól érdeklődött, és a hozzászóló ellenzéki képviselőkkel együtt üdvözölte az Információs Hivatal visszakerülését a külügyi tárcához. Németh Zsolt emellett kérdezett a magyar-amerikai kapcsolatokról, valamint a marosvásárhelyi oktatás helyzetéről.

A jobbikos Gyöngyösi Márton egyebek mellett azt vetette fel kérdésként, hogy a magyar diplomácia csak a választásig tartotta-e fontosnak a kárpátaljai magyarok melletti kiállást.

Az ülésen tanácskozási joggal részt vevő LMP-s Ungár Péter többek között a déli nyitásról kérdezett, felvetve, hogy ha az valóban sikeres volt, miért zártak be kereskedőházakat.

A kérdésekre adott válaszaiban Szijjártó Péter elmondta: a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) portfóliója kiegészül például az Információs Hivatallal és a nemzetközi energiatárgyalásokkal. Az Információs Hivatal KKM-hez kerülését úgy kommentálta, hogy ezzel a magyar gazdasági és politikai érdekérvényesítés lehetőségei új eszközt kapnak, szerinte ugyanis evidens, hogy a hivatalnak a politikai mellett lesz gazdasági funkciója is.

A magyar-ukrán viszonyról szólva a politikus emlékeztetett, hogy tavaly őszig Magyarország volt az ukrán euroatlanti integráció leghatározottabb támogatója, akkor azonban az ukrán parlament elfogadta a magyar kisebbségnek hátrányos oktatásitörvény-módosítást.

Ezzel kapcsolatban megerősítette: a NATO és Ukrajna közötti találkozóra vonatkozó vétót a magyar kormány mindaddig fenntartja, amíg nem kap jogi garanciákat arra nézve, hogy nem sérülnek a kárpátaljai magyarok jogai.

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatáról Szijjártó Péter azt mondta: a helyzet jobb lett a republikánus adminisztrációval, a minőségi változás lehetősége azonban akkor jött el, amikor az európai kapcsolatok fejlesztésének területére új államtitkárt neveztek ki, akinek közelgő magyarországi látogatása napirenden van.

A marosvásárhelyi oktatás ügyében úgy látja, van esély arra, hogy a katolikus líceumban ősszel elkezdődjön az oktatás.

Végül a déli nyitás ügyében Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy állami segítség nélkül nem sikerült volna elérni a magyar export növekedését az érintett országokba.

A beszámoló után a külügyi bizottság 7 kormánypárti igen vokssal, 2 ellenzéki szavazat ellenében támogatta Szijjártó Péter miniszteri kinevezését.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Hét éve történt gyilkosság miatt emeltek vádat egy férfi ellen

Hét éve történt gyilkosság miatt emeltek vádat egy férfi ellen



hirdetés
Toroczkai László visszatérne a Jobbik mozgalmi jellegéhez

Toroczkai László visszatérne a Jobbik mozgalmi jellegéhez



Halálos baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Ócsánál

Halálos baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Ócsánál


ÓCSA,     BALESET,     KÖZLEKEDÉS

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen