hirdetés
Belföld

Kunhalmi: az MSZP a szociális demokrácia modelljét kínálja

Az MSZP a szociális demokrácia modelljét kínálja a választóknak, azt képviseli, hogy a költségvetési forrásokat az emberekre, az oktatásra és az egészségügyre kell fordítani - jelentette ki a szocialisták választmányának élére frissen megválasztott Kunhalmi Ágnes hétfőn, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusa Budapesten Tóth Bertalan megválasztott elnök és Kunhalmi Ágnes megválasztott választmányi elnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2018. június 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
hirdetés

Kunhalmi Ágnes úgy vélekedett: a hagyományos szociáldemokrata pártokat Európa-szerte kihívás éri az elitellenes protesztpártok részéről, ebben a helyzetben pedig a baloldalnak meg kell újulnia, más eszközökkel kell politizálnia, az olyan értékek és programok megtartása mellett, mint a szolidaritás, a szegények segítése vagy a középosztály lecsúszásának megakadályozása.

Annál is inkább, mert "Orbánék állama" harácsoló, öncélú álammá vált, a Fidesz pedig olyan állampárttá, amely a Horthy-rendszerben volt utoljára - mondta, hozzátéve: az állam magára hagyta a lakosságot, jobboldaliakat és baloldaliakat egyaránt.

Kunhalmi Ágnes az M1 aktuális csatornán azt mondta: azért lépett vissza az elnökjelöltségtől a vasárnapi tisztújítás előtt, mert felmérte, hogy nem gyűjtött elegendő támogatást a megválasztásához.

Ugyanakkor a választmány vezetésével a párt második emberévé vált, hiszen a testület stratégiai, tartalmi kérdésekben, a szövetségi politika tekintetében a párt legmeghatározóbb döntési fóruma - hangsúlyozta.

Kijelentette: választmányi elnökként azon lesz, hogy személyeskedéseket kerülő vitákat folytassanak a hazai baloldal jövőjéről. A párt, amely erős baloldali bástya, a kongresszuson összezárt - vélekedett Kunhalmi Ágnes.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tart akciót a rendőrség

A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tart akciót a rendőrség



Szarvast gázolt a vonat Tapolca és Balatonederics között

Szarvast gázolt a vonat Tapolca és Balatonederics között


TAPOLCA,     BALATONEDERICS,     VONAT

hirdetés
Füstölő házból mentettek ki egy embert a rendőrök

Füstölő házból mentettek ki egy embert a rendőrök


RENDŐRSÉG,     TŰZ,     BALESET

A hétfői ülés további részén nem vesz részt az ellenzék

A hétfői ülés további részén nem vesz részt az ellenzék



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen