hirdetés
Belföld

Új lelkiegészség-központ jön létre a XV. kerületben

Lelkiegészség-központ jön létre a XV. kerületi Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be László Tamás, a Fidesz választókerületi elnöke pénteken Budapesten.
Pszichológus A kerület pszichiátriai ellátását javító fejlesztést 10 százalékos önkormányzati önrész mellett több mint 385 millió forintos állami támogatással valósítják meg(Forrás: pixabay.com / cvpericias)
hirdetés

A kerület pszichiátriai ellátását javító fejlesztést 10 százalékos önkormányzati önrész mellett több mint 385 millió forintos állami támogatással, mintegy 428 millió forintból valósítják meg az egykori Észak-Pesti Kórház pestújhelyi szecessziós épületében - fűzte hozzá a politikus, polgármesterjelölt.

Kiemelte: a 80 ezer lakosú XV. kerületben kilencezer ember érintett pszichiátriai, pszichológiai megbetegedésekben. Az új központban lehetőség lesz a különféle pszichiátriai rendellenességek, felnőttkori szorongásos, személyiségi és viselkedési zavarok kezelésére.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a közmédiának nyilatkozva elmondta: a 2017-ben indult Egészséges Budapest Program részeként 2025-ig három centrumkórház jön létre a fővárosban, és további, összesen 25 kórházban, valamint 19 szakrendelőben valósul meg fejlesztés.

2010 óta 77 vidéki kórház újult meg, 54 rendelőintézet vált korszerűbbé és 23 új rendelőintézet jött létre Magyarországon. Ezt követően döntött úgy a kormány, hogy hasonló egészségügyi fejlesztéseket indít el a fővárosban és Pest megyében is - idézte fel a politikus.

Az Egészséges Budapest Program keretében orvosi műszerbeszerzése eddig több mint 20 milliárd forintot biztosított a kormány. 2018-ban a többi között a Honvédkórházban 3,2 milliárd, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben 1,5 milliárd, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban több mint egymilliárd forint értékben zajlott orvosiműszer- és informatikai fejlesztés - hangsúlyozta Rétvári Bence. 

Az eseményen László Tamás felidézte: az új lelkiegészség-központnak helyet adó műemléki épületben 1904-ben jött létre Niedermann Gyula országos hírű ideggyógyász magánintézménye, amely 1945-ig működött kórházként. Később a területen szovjet katonai kórház létesült, amely 1991-ben szűnt meg. Az épületegyüttes átfogó fejlesztése 2012-ben indult meg újra.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Budapesten is elindult a távfűtés

Budapesten is elindult a távfűtés


BUDAPEST,     TÁVFŰTÉS,     FŐTÁV

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen