hirdetés
Belföld

Emmi: 2019-ben erősödik a szociális biztonság

A 2019-es költségvetés nyomán tovább erősödik a szociális biztonság Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Család 2019-ben a jelenlegi 17 500 forintról gyermekenként 20 ezer forintra nő a kétgyermekes családok által igénybe vehető adókedvezmény összege (Forrás: pixabay.com / Виктория Бородинова)
hirdetés

Fülöp Attila a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy tovább nő többek között a családok, a megváltozott munkaképességűek, a nevelőszülők és a felzárkózást segítő intézmények támogatása.

Az elmúlt két kormányzati ciklus intézkedései nyomán egyre kevesebben szorulnak rá az állam támogatására; a korábbi félmillióról mára 386 ezerre csökkent a mélyszegénységben élő emberek száma Magyarországon - tette hozzá.

Az intézkedéseket sorolva elmondta: 2019-ben a jelenlegi 17 500 forintról gyermekenként 20 ezer forintra nő a kétgyermekes családok által igénybe vehető adókedvezmény összege, ami így maximum 40 ezer forintot jelent.

További segítség a családoknak, hogy 5 százalékra csökken a tartós és féltartós tej áfája, ami éves szinten 20 milliárd forint.

A családi otthonteremtési kedvezményre (csok) 242 milliárd forint használható fel 2009-ben, valamint a tervezett inflációval megegyező mértékű, 2,7 százalékos nyugdíjemelés lesz, vagyis a nyugdíjak megőrzik a vásárlóerejüket - közölte.

Ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre - folytatta - 78,9 milliárd forint használható fel a jövő évben, ingyenes és kedvezményes tankönyvre pedig 11 milliárd forint jut. Ezzel kapcsolatban az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években háromszorosára nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik ingyen kapnak meleg ételt.

Közlése szerint 2,7 milliárd forinttal, 45 milliárd forintra nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása. Ugyancsak bővülnek, mintegy 850 millió forinttal a nevelőszülők által igénybe vehető juttatások - fűzte hozzá.

Arról is szólt, hogy a kormány elkötelezett a felzárkóztatást végző intézmények, a Biztos Kezdet Gyerekházak, a tanodák és a szakkollégiumok támogatása iránt, továbbá fennmarad az Erzsébet-táborok támogatása is. Ezekben a táborokban az elmúlt években mintegy százezer gyerek szerezhetett élményeket - emlékeztetett Fülöp Attila.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Megvannak a hatoslottó 33. heti nyerőszámai

Megvannak a hatoslottó 33. heti nyerőszámai



Ledöntöttek egy szabadtéren kiállított szobrot Szegeden

Ledöntöttek egy szabadtéren kiállított szobrot Szegeden


RENDŐRSÉG,     SZEGED,     RONGÁLÁS

hirdetés
Tűz volt a budai Várban

Tűz volt a budai Várban


BALESET,     TŰZ,     BUDAPEST

Megvannak az ötöslottó 33. heti nyerőszámai

Megvannak az ötöslottó 33. heti nyerőszámai



Tuzson Bence: szolgáltató államra van szükség

Tuzson Bence: szolgáltató államra van szükség


TUZSON BENCE,     ÁLLAM,     POLITIKA

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen