hirdetés
Belföld

„Módosított a vallomásán” az inárcsi gyilkossággal gyanúsított férfi

Módosított korábbi vallomásán az inárcsi gyilkossággal gyanúsított férfi, aki újabb állítása szerint önvédelemből szúrt a késsel – írja a Bors.
A gyilkosság helyszíne Módosított korábbi vallomásán az inárcsi gyilkossággal gyanúsított férfi a Bors szerint (Forrás: police.hu)
hirdetés

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, július 11-én reggel egy hivatali épületben sebesítették meg halálosan az egyik ott dolgozó nőt, aki ennek következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyilkossággal gyanúsított 61 éves férfi adósságai miatt került nehéz helyzetbe, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ügyintézője pedig szállást próbált találni nekik, ám nem járt sikerrel.

Úgy tudni, a gyanúsított eltérő módon írta le a gyilkosságot megelőző történéseket a vallomásaiban, a TV2 Tények szerint ugyanis korábban még arról beszélt, nemcsak az ügyintézőt, de a gyámügyeseket és a végrehajtót is meg akarta ölni.

A Bors szerint ezután változtatott a vallomásán, és jogos önvédelemre hivatkozott. Ez azt jelentheti, hogy a férfi elmondása szerint az ügyintéző nő támadott először, ő pedig így hárította el a támadását. Ilyen esetben az elkövető jelentősen enyhébb büntetésre számíthatna.

A lap szerint a helyiek egy része a férfi állítását nehezen tartja elképzelhetőnek, ráadásul felteszik a kérdést: ha így van, a férfi miért vitt magával eleve kést?



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A taxist és az utasát is előállították a rendőrök

A taxist és az utasát is előállították a rendőrök



hirdetés
Tíz kilométeres torlódás alakult ki a M7-es autópályán

Tíz kilométeres torlódás alakult ki a M7-es autópályán


M7,     TORLÓDÁS,     KÖZLEKEDÉS

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen