Belföld

Mexikóban fogták el egy 2001-es budapesti gyilkossági kísérlet gyanúsítottját

Mexikóban fogták el egy tizenhét évvel ezelőtti budapesti emberölési kísérlet gyanúsítottját; a férfit már vissza is szállították Magyarországra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata csütörtök reggel a rendőrség honlapján.
Mexikóban fogták el egy 2001-es budapesti gyilkossági kísérlet gyanúsítottját Mexikóban fogták el az emberölés miatt körözött magyar állampolgárt. (Forrás: Police.hu)

B. Balázs társaival 2001 szeptemberében egy budai szálloda egyik szobájába betört, és onnan értékeket próbált meg ellopni. A hotel alkalmazottjai ezt észlelték, és megpróbálták a helyszínen visszatartani a társaságot, azonban a férfi egy kést vett elő, majd azzal három személyt is megszúrt, illetve megvágott. B. Balázs a helyszínről elmenekült, a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott vele szemben nyomozást, elrendelték a körözését, a bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) – kiemelt körözött személyek felkutatására szakosodott – Célkörözési Alosztály munkatársai fél évvel ezelőtt olyan adatok birtokába jutottak, amelyek arra utaltak, hogy a férfi feltehetően Mexikóban tartózkodik. Ezek alapján a magyar célkörözési egység kapcsolatba lépett a mexikói hatóságokkal, és folyamatosan tájékoztatta őket az újonnan felmerülő – a körözött személy tartózkodási helyére utaló – információkról. A beszerzett adatok alapján B. Balázs Közép-Amerikában hamis személyazonossággal új életet kezdett, az elmúlt időszakban egy építési vállalkozás egyik vezetőjeként tevékenykedett.

A KR NNI Célkörözési Alosztály nyomozóinak felkérésére a mexikói hatóságok 2018. június 27-én Veracruz városában elfogták a keresett férfit. A rendőri szervezetek közötti kapcsolattartásban és a mexikói műveleti tevékenység koordinálásában közvetítőként az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóhivatala (FBI) járt el.

B. Balázs hazaszállítására 2018. augusztus 1-jén került sor, Magyarországra érkezését követően a férfit a BRFK nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Vele szemben a korábban felfüggesztett eljárást a BRFK folytatja.

A KR NNI Célkörözési Alosztály felderítő munkájának eredményeképpen az elmúlt időszakban több olyan súlyos bűncselekményt elkövető, nemzetközi elfogatóparanccsal körözött személyt sikerült elfogni, akik Magyarországtól több ezer kilométer távolságra található országban bujkáltak.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen