Belföld

Beismerte tettét a várpalotai kettős gyilkosság gyanúsítottja

Beismerő vallomást tett a várpalotai kettős gyilkosság gyanúsítottja, megmagyarázni azonban nem tudta, miért követte el a tettét – írja a Blikk.
Anya és gyermeke holttestét találták meg Várpalotán Bűnügyi helyszínelő Várpalota külterületén, ahol egy ingatlanban egy nő és gyermeke holttestét találták meg 2018. szeptember 28-án. MTI Fotó: Mátyus Tamás

Beismerő vallomást tett a 40 éves B. Zsolt, aki a gyanú szerint múlt hét csütörtökön éjjel megölte volt barátnőjét, valamint a 22 éves nő kétéves kisfiát is – írja a Blikk dr. Polgár Péter kirendelt védő közlése alapján.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított berhidai férfit vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Törvényszék.

A védő azt mondta, B. Zsolt az állítása szerint nem szerelemféltésből ölt, hiszen tudta, hogy a nő már nem akar vele élni, hogy azonban miért is követte el a bűncselekményt, azt nem igazán tudja megmondani. A gyilkosság napján a gyanúsított telefonon beszélt a nővel, majd átment hozzá visszaadni a megjavított laptopját.

„Sokáig beszélgettek, aztán történt valami, amit nem tud felidézni, majd megölte az édesanyát és kisfiát”

– mondta a Blikknek dr. Polgár Péter.

Az áldozatok családja szerint az elkövető előre eltervezhette a tettét, amit részben az alapján gondolnak, hogy szinte minden mozdítható tárgyat szétszórt a lakásban, mert „rablógyilkosság látszatát akarta kelteni”.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen