Belföld

Elszaporodtak a fővárosban a patkányok

Július 19-étől végzi a patkánymentesítést Budapesten a négy cégből álló RNBH Konzorcium, az átálláskor néhány hétig azonban nem tevékenykedett, így elszaporodtak a rágcsálók – írja az InfoStart.
Patkány Havonta mintegy ezer új bejelentés érkezik patkányok miatt Budapest-szerte (Forrás: pixabay.com / Erich Röthlisberger)

Reisinger Mátyás, az RNBH Konzorcium vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy abban az időszakban, amikor az előző szolgáltatónak már, nekik pedig még nem volt érvényes szerződésük, gyakorlatilag nem is volt munkavégzés.

Megjegyezte azt is: megszaporodott a bejelentések száma, így az RNBH a szerződés hatályba léptekor 612 olyan bejelentést kapott az önkormányzattól, amely még az ő idejük előtt keletkezett, s az új panaszokkal együtt több ezer helyszínen kellett munkát végezniük. Ismertetése szerint havonta mintegy ezer új bejelentéssel van dolguk Budapest-szerte.

Reisinger Mátyás azt mondta, az alacsony vízállás miatt a patkányok elszaporodnak a folyómedrek mentén.

Az az RNBH Konzorcium vezetője azt tanácsolta, ha valaki patkánnyal találkozik, hívjon szakembert, aki tudja, hogy mekkora területet kell kezelni ahhoz, hogy valóban megoldódjon a probléma.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen