Belföld

Mintegy 95 ezer család otthonteremtését segítette a csok

Mintegy 95 ezer családot segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ez körülbelül négyszázezer embert jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Lakás Az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket. (Forrás: pixabay.com / Photo Mix)

Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket. Magyarországon ugyanis saját tulajdonú házban szeretnek élni az emberek - tette hozzá.

Ismertette, tavaly decembertől bővültek a hitellehetőségek, a kétgyermekesek tízmillió forint hitelt vehetnek fel, a nagycsaládosoknak járó hitelt pedig másfélszeresére emelték. Szerinte ezek tovább növelik majd a csok népszerűségét.

Az államtitkár kitért arra is, a gyed maximuma 208 ezer forintra emelkedett, ez a kétszerese a 2010-es összegnek. Tavaly duplájára nőtt a hallgatói, diplomás gyed időtartama is, így már két évig vehetik igénybe az egyetemen tanulók, illetve friss diplomások ezt a juttatást - közölte.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a csok segíti az országon belüli mobilitást, de a falusi csoknak, amelyet az ötezer fő alatti településeken lehet majd igénybe venni, vidéki megtartó szerepe is van.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen