Bulvár

Nagyon úgy tűnik, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata válni fog

Frissítve!

A pletykák szerint a feleség teherautóval már el is vitette bútorait közös házukból.
hajdu Hajdú Péter és Sarka Kata (Forrás: Bumm.sk)

A Bors úgy értesült, hogy nyolc év házasság után a közismert műsorvezető, Hajdú Péter és Sarka Kata válni fog. Kata ugyanis a szomszédok beszámolói szerint teherautóval pakoltatott ki sok mindent a közös családi fészkükből, pontosan akkor, amikor a férje még a Balaton Sound fesztiválon bulizott. A szemtanúk szerint a cipekedés több óráig is eltartott, amelyet egy profi költöztető cég emberei végeztek el.

Mi több, a házaspár viszonya annyira megromolhatott, hogy a tükörhegyi pizzériájuk felett található közös irodájukból is kipakoltatott az asszony. Budán egy irodaházban található a Nakama&Partners nevű cég, melyet Kata és Rogán Cecília közösen indított el.

A lapnak sikerült elérnie a kétgyermekes Sarka Katát, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben, ugyanakkor nem is cáfolta az értesüléseket.

A szakítás azonban úgy tűnik, hogy nem most, és nem hirtelen gyorsasággal következett be. Környezetüknek szép lassan feltűntek a változások, például, hogy a házaspár már egy ideje nem együtt jár bevásárolni, vagy hogy Péter bár már régóta küszködik súlyfelesleggel, most hirtelen mégis le tudott adni közel tíz kilót. Úgy tűnik, hogy a válás leginkább őt viselte meg, főleg azért, mert a hírek szerint Kata mindkét gyermeket (Noncsit és Dávidkát) magával vitte.

Mindez azért is lehet megdöbbentő, hiszen nemrég Hajdú Péter produkciós cége - mintegy negyvenmillió forintért - legyártotta le a közmédiának a Magyarország szépe választás élő adását, amihez a szépségversenyt Sarka Kata vezényelte le Rogán Antal feleségével együtt.

Hajdúék kapcsolata már házasságuk előtt sem volt felhőtlen. Még 2007-ben ismerkedtek meg - abban az évben, amikor Kata megnyerte Miss Universe Hungary-t -, ám 2008-as esküvőjükig többször is látványosan összevesztek. Mi több, esküvőjük se volt zökkenőmentes, hiszen azt a Szent István Bazilikában - mintegy 400 vendég előtt - tartották, ahol pár tucat rosszakarójuk tüntetést szervezett ellenük. Ilyesmire talán azóta sem volt példa.

A család egyébként elvileg augusztus közepén repülne Ciprusra, kérdés, hogy ezek után a gyerekek miatt elmennek vagy sem.

Frissítés: Sarka Kata a Facebookon üzent rajongóinak:

"Sziasztok! 
Életem egyik legnehezebb időszakát élem. Petivel hullámvölgybe került a házasságunk, de azon dolgozunk, hogy a köztünk levő problémákat minél hamarabb megoldjuk. A kèt közös gyermekünk a legfontosabbak számunkra, az ő nyugalmuk és boldogságuk nekünk mindennél fontosabb. Kérem az újságírók türelmèt és megértését, hogy rendezni tudjuk Petivel a köztünk levő problémákat. A találgatások es feltételezések most nagyon nem hiányoznak nekünk. Szeretnénk egymásra és a gyermekeinkre koncentrálni! Köszönöm szépen a megértéseteket!"



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Arnold Schwarzenegger beszédet mondhat Andy Vajna temetésén

Arnold Schwarzenegger beszédet mondhat Andy Vajna temetésén



Szabó Kimmel Tamás kiakadt a mobilozó nézőkre

Szabó Kimmel Tamás kiakadt a mobilozó nézőkre



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen