hirdetés
Bulvár

40 kést operáltak ki egy indiai férfi gyomrából

Azt mondja, hogy ízlett neki. Talán nem meglepő, de ez egy teljesen egyedi orvostudományi eset.
kioperált kések A beteg és a kioperált kések (Forrás: Dailymail.co.uk)
hirdetés

Egy 42 éves indai férfi két hónapon keresztül falta a késeket, mármint szó szerint lenyelte őket. A meglehetősen furcsa szenvedélyét remekül sikerült titkolnia családja elől, most azonban mégis meg kellett műteni, mivel már negyven kés szorult a gyomrába. A műtétjét vezető orvos, Dr. Jatinder Malhotra a CNN-nek elmondta, hogy a húszéves praxisa alatt még sose találkozott ehhez hasonló esettel. A műtét elvégző csapat felkészítése két napba telt, mire meglett a pontos diagnózis, és kidolgozták az eljárás menetét. Ahogyan a sebész fogalmazott:

„A beteg erős késztetést érzett fém fogyasztására. Még nekünk, tapasztalt sebészeknek is ijesztő volt. Mindannyian idegesek voltunk, hiszen egyetlen apró hiba a páciens életébe kerülhetett volna.”

Az ötórás műtétre még pénteken került sor egy észak-indai városban, Amritsarban, ami egyébként Punjab államnak egy szent szikh városa. A páciensben összecsukható késeket is találtak, amelyek kihajtva hét hüvelyk, azaz mintegy 18 centiméter hosszúak voltak.

A beteg elmondása alapján míg néhány kést összecsukva, párat azonban nyitott állapotban nyelt le. Mire kiszedték az összeset, nemcsak nyitott és csukott, hanem rozsdás és törött darabok is akadtak köztük. Az amúgy kétgyerekes apa azt is elmondta, hogy a műtétet követően már sokkal jobban érzi magát. Továbbá azt is, hogy nagyon sajnálja amiért ezt tette a családjával, iletve azt, hogy örökké hálás lesz az őt műtő orvosoknak.

Dr. Malhotra megerősítette, hogy bár a közvetlen életveszély már elmúlt, azonban az öröm korántsem lehet felhőtlen, hiszen a férfit egyelőre nem engedik ki a kórházból, mivel pszichiátriai megfigyelés alatt tartják.

A kérdés persze adott: mi vesz rá bárkit is arra, hogy elkezdjen késeket lenyelni? Erre maga a páciens se tud egyértelmű választ adni, mivel igazából ő maga sem tudja. A férfi csupán annyit tudott mondani, hogy egyszerűen élvezte az ízüket és emiatt függővé vált. Pontosan úgy, mint aki például az alkoholra kap rá. A családapa ugyanakkor már megfogadta, hogy késhez többé hozzá sem fog nyúlni.

Az orvosok szerint a páciensnek egy nagyon ritka mentális betegsége lehet, amit még soha nem publikáltak orvosi szaklapban. Mindenesetre a férfinak - többek között - azt tanácsolták, hogy ha legközelebb vashiányosnak érzi a szervezetét, akkor próbálkozzon inkább a spenóttal.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen