hirdetés
Bulvár

Negyven éves lett Liesel, a budapesti állatkert gorillája

Ma lett negyven éves Liesel, a budapesti állatkert legidősebb gorillája, ebből az alkalomból pedig egy születésnapi tortával is megajándékozták őt a gondozók. A nőstény állat 1989-ben érkezett az állatkertbe, ahol három kölyköt is felnevelt – ezek az állatok ma már mind „felnőtt korúak”.
Negyvenéves az Állatkert nőstény gorillája, Liesel Gyümölcstortával köszöntik 40. születésnapján Lieselt, a Fővárosi Állat- és Növénykert nőstény gorilláját 2017. április 15-én. Liesel a frankfurti állatkertben született 1977 áprilisában, 1989 óta él Budapesten, ő a gorillacsapat legidősebb tagja. MTI Fotó: Kovács Attila
hirdetés

Április tizenötödikén, szombaton ünnepelhette 40. születésnapját a budapesti állatkert legidősebb gorillája, Liesel – olvasható az állatkert honlapján. Délelőtt 11 órakor köszöntötték gondozói az állatot, aki egy születésnapi tortát is kapott.

Természetesen ügyeltek arra, hogy a tortát a gorilla ízléséhez szabják, így aztán volt benne a piskótalapokon kívül gránátalma, zabpehely, illetve mézzel elkevert túrókrém is. Mindezt a tetejére halmozott gyümölcsökkel tették még „ünnepibbé”.

A többi gorilla, sőt, az orangutánok sem maradtak meglepetés nélkül – az ő kifutójukban ugyanis a gondozók – a húsvétra való tekintettel – tojásokat rejtettek el, amelyeket aztán megkereshettek az állatok.

Liesel, aki 1977. április 15-én látta meg a napvilágot a Majna-Frankfurti Állatkertben, 1989 tavaszán – 12 éves korában – érkezett Budapestre.

LieselNegyven éves lett Liesel (Forrás: Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert)

A nőstény állat egészen szép kort megélt már, a természetben ritka az, hogy ilyen sokáig éljen egy gorilla. Igaz, állatkertekben akár ötven éves példányokkal is találkozni lehet. Lieselnél az egész állatkertben csupán két idősebb állat él, amelyek egyike egy Tücsök nevű nőstény víziló, amely 1973-ban született Budapesten, a másik pedig az 1950-es évektől Budapesten élő Samu, a csukaorrú aligátor.

Liesel anyaként is sikeresnek mondható, hiszen mióta Budapestre érkezett, három utódot hozott világra, amelyeket sikeresen fel is nevelt. Három utódja – az 1992-ben született Dango, az 1996-ban született és a 2000-ben született Ebobo – már kivétel nélkül maguk is felnőtté cseperedtek. A három itt született gorilla jelenleg Sanghajban, Madridban, illetve Barcelonában él.

Az állatkert közleményében kiemeli, hogy a három sikeresen felnevelt utód a nemzetközi tenyészőprogramok szempontjából is fontos, amely program hozzájárulhat a faj megmentéséhez is. A síkvidéki gorilla jelenleg kritikusan veszélyeztetett faj.

Liesel születésnapjához kapcsolódóan szombaton egész nap különleges programokkal várták az érdeklődőket az Emberszabásúak Házában.

Negyvenéves az Állatkert nőstény gorillája, Lieseliesel, a Fővárosi Állat- és Növénykert nőstény gorillája kifutójában 40. születésnapján, 2017. április 15-én. MTI Fotó: Kovács Attila

A gondozók a Budapesten lakó emberszabásúak szokásairól meséltek, míg a Jane Goodall Intézet munkatársai az emberszabásúakat őshazájukban fenyegető természetvédelmi problémákra hívták fel a figyelmet.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Harvey Weinsteint kizárta soraiból a filmakadémia

Harvey Weinsteint kizárta soraiból a filmakadémia



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen