Bulvár

Hamarosan megnyílhat Hajdú Péter törökbálinti orvosi központja

Tovább bővíti birodalmát a műsorvezető, így a reklámok, a különböző vállalkozások, illetve a televíziózás mellett szeptemberben megnyílhat az általa alapított Tükörhegy Medical Center is. Hajdú arra számít, hogy ez az év is sikeresen záródik, ami azt jelenti, hogy egymilliárdos bevételre tehet szert idén is.
Hajdú Péter Hajdú Péter az egészségügyben is megmutatkozik (Forrás: Sima8.hu)

A médiamogul elképesztő összegeket keres immáron évről évre. Miután elment a TV2-től, átigazolt az ATV-hez, ahol a saját, Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsora mellett olyan produkciók is az ő cége gyártásában vannak, mint a Heti Napló Sváby Andrással, valamint a hamarosan induló, Bochkor Gábor által vezetett műsor is.

A televíziózás mellett azért a reklámok is szép kis summát hoznak Hajdúnak, sőt, noha korábban arról volt szó, hogy ebben az évben már nem ő szervezi a Miskolci Sörfesztivált, a rendezvényt mégis az ő cége csinálja idén is. Ám a showman itt még nem áll meg, hiszen reméli, hogy hamarosan megnyílik törökbálinti orvosi központja, amelyben összesen 17 szakorvost fog foglalkoztatni.

„Remélem, hogy szeptember 1-jén meg tudjuk nyitni az intézményt, amelyben üzlettársam Csisztu Zsuzsa férje, dr. Ketskés Norbert, illetve a helyi háziorvosunk. Terveink szerint 17 orvost foglalkoztatunk majd a centrumban, többek között fül-orr-gégészt, gasztroenterológust és bőrgyógyászt. Nem kell megijedni, én nem fogok operálni”

- nyilatkozta Hajdú humorosan a Ripostnak.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Arnold Schwarzenegger beszédet mondhat Andy Vajna temetésén

Arnold Schwarzenegger beszédet mondhat Andy Vajna temetésén



Szabó Kimmel Tamás kiakadt a mobilozó nézőkre

Szabó Kimmel Tamás kiakadt a mobilozó nézőkre



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen