hirdetés
Bulvár

Felmondott az ATV-nél Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa kóros fáradtságra hivatkozva bejelentette felmondását. Korábban azzal kapcsolatban, hogy miért volt összeszedetlen, azt mondta, hogy már évek óta nem tud pihenni.
Demcsák Zsuzsa Felmondott az ATV-nél Demcsák Zsuzsa (Forrás: nlcafe.hu)
hirdetés

Demcsák Zsuzsa a Facebook-on jelentette be, hogy távozik az ATV-től, és azt írta, kóros fáradtságra hivatkozva ő kérte a szerződése felbontását. A hvg.hu egy ATV-s forrásra hivatkozva azt írja, hogy a csatorna a történteket „nagyvonalúságból nem kommentálja”.

Facebook-bejegyzésben a műsorvezető azt írta, találkozott Dr. Németh Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával, akivel kifejezetten jó hangulatú beszélgetést folytattak. Ennek végén Demcsák döntött:

„Kóros fáradtságra hivatkozva ÉN(!) kértem a szerződésem felbontását, melyet Németh Szilárd elfogadott és közös megegyezéssel elválnak az útjaink” – szögezi le a bejegyzésben.

A hvg.hu egy ATV-s forrása szerint gyors megbeszélés folyt, arra a kérdésre pedig, hogy valóban Demcsák kezdeményezte-e a távozást, a névtelenséget kérő forrás azt felelte, hogy „mindenki látta, mi történt”. Meglátása szerint mindenkinek megkönnyebbülés, hogy hamar lezárták az ügyet.

A portál felidézi, az ATV belső vizsgálatot indított a műsorvezető ügyében, miután Demcsák Zsuzsa az ATV Startban összeszedetlennek tűnt, és az MSZP-s Szanyi Tiborral folytatott beszélgetése is egészen különösen alakult. A 24.hu ATV-s forrásra hivatkozva azt írja, már a kérdéses interjút megelőzően is figyelmeztették arra a műsorvezetőt, hogy „szedje össze magát”.

Kedden a hvg.hu-nak Németh Szilárd vezérigazgató megerősítette, hogy a történtek felett nem hunyhatnak szemet, és legkésőbb szerdán elbeszélgetnek a műsorvezetővel.

Az ATV közlése szerint hétfőtől csütörtökig Rónai Egon lesz az Egyenes Beszéd műsorvezetője, péntekenként pedig Krug Emíliával találkozhatnak a nézők.

A Blikk azt írta, Szanyi Tibor is reagált a Demcsák-ügyre, méghozzá egy tumblr-en kapott kérdésre felelve.

A kérdés úgy szólt: „látod @szanyitibor mit tettél? :(”, amire az MSZP EP-képviselője azt felelte:

„Eljön az idő, amikor Orbánnal is elbeszélgetek…”



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
VV Fanni feltételezett gyilkosa félig beismerte tettét

VV Fanni feltételezett gyilkosa félig beismerte tettét



Hősies nyúlmentés a kaliforniai erdőtűzben

Hősies nyúlmentés a kaliforniai erdőtűzben


KALIFORNIA ,     TŰZ,     NYÚL

hirdetés
Többféle információ is napvilágot látott VV Fanni gyilkosáról

Többféle információ is napvilágot látott VV Fanni gyilkosáról



Valószínűleg meghalt VV Fanni

Valószínűleg meghalt VV Fanni


VV FANNI,     ELTŰNÉS,     GYÁSZ

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen