hirdetés
Bulvár

Első gyermekét várja Bánhidi Petra és Czene Attila

Első gyermeküket várja Czene Attila olimpiai bajnok úszó és Bánhidi Petra, az NLCafé megtudta azt is, hogy már csak alig két hónap van hátra a baba érkezéséig.
Bánhidi Petra és Czene Attila Bánhidi Petra és Czene Attila (Forrás: femina.hu)
hirdetés

Czene Attila az NLCafénak elmondta, úgy érezte, „elrepült” ez a néhány hónap, és egyszerre sajnálja is, örül is annak, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Párjával már nagyon várják, hogy a kezükben tarthassák a babát, de olyan jó élmény volt a várandósság, hogy kicsit bánja, hogy máris vége ennek az időszaknak.

Bánhidi Petra minden kötelező és ajánlott vizsgálatra is elment, ahol azt állapították meg, hogy szerencsére minden a legnagyobb rendben van, emellett kiderült az is, hogy a párnak kislánya lesz.

Már a nevét is tudják: Czene Attila elmondta, hogy Petra javasolta a Laurát, aminek „babérkoszorú, győzelem” a jelentése, ezt pedig ő is tökéletes választásnak gondolta. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy második keresztnévként a Boglárkát kapja a gyermekük, de egyelőre tetszik Attilának a Czene Laura tömörsége.

Az olimpiai bajnok megjegyezte, hogy a családban így is „nőuralom van”, hiszen az ő gyermekük lesz a negyedik lányunoka az egyetlen kisfiú mellett. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy Laura rengeteg ruhát örököl meg az unokatestvéreitől – ezeket egyébként már most rendszerezték a gyerekszobában.

Ha pedig már a gyerekszobáról esett szó, Czene Attila elmesélte, hogy szakemberekhez fordultak tanácsért azt illetően, hogy hogyan is alakítsák ezt ki.

Míg három éve a lányoknak rózsaszín, a fiúknak kék szoba dukált, addig most „a pasztell a menő”, és már csak azért is ezt választották, mert így több évig is használhatja a kislányuk, a későbbi években már nem „babaszobaként”.

Végezetül Czene Attila elárulta azt is, hogy az apás szülés mellett döntöttek, és jelenleg az a terv, hogy bent lesz – végső soron viszont felesége dönti el az adott pillanatban, hogy mit szeretne.

„Bennem eleinte erős volt a vágy, hogy mellette legyek, aztán sokan mondtak ezt-azt, amivel elbizonytalanítottak. Ma már azt mondom, rajtam nem múlik” – tette hozzá.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Ma állítják fel az ország karácsonyfáját

Ma állítják fel az ország karácsonyfáját



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen