hirdetés
Bulvár

Munkát kaphat a CBA-nál a Kasszás Erzsiként éneklő és táncoló árufeltöltő

Feltéve, ha többet nem nyúl kábítószerhez...
Kasszás Erzsi Az ismert reklámfigurához hasonlóan énekelt és táncolt egy tudatmódosító szert használt árufeltöltő (Forrás: minner.hu)
hirdetés

Ahogyan arról korábban az Országos mentőszolgálat beszámolt, a múlt héten egy fiatal férfihez hívták segítségül a mentőket. Az élelmiszerbolti árufeltöltőként dolgozó férfi

„ordítva énekelte a reklámokból jól ismert Kasszás Erzsi slágerét, majd annak teljes koreográfiáját is bemutatta a boltban döbbenten vásárló közönségnek”.

A helyszínre érkező mentők is „megszemlélték különös produkciót”, ugyanakkor félő volt, hogy a teljesen önkívületi állapotba került férfi kárt tesz magában vagy a környezetében, ezért a mentők közbeavatkoztak.

„A rutinos mentőtisztnek köszönhetően némi beszélgetés után abbamaradt a performansz, amit szó szerint, tapssal és ovációval jutalmaztak a zavart férfi szemlélői. A férfi elmondta, hogy tudatmódosító szert fogyasztott ez okozhatja a zavartságot.”

A rendkívüli felszabadultságot aztán rövid időn belül halálfélelem és szorongás váltotta fel, mire a mentők megnyugtatták a férfit – gyógykezelésre azonban csak hosszas beszélgetés után tudták rávenni őt. A fiatal férfit rendőri kísérettel szállították ellátás után a toxikológiai osztályra.

Az atv.hu szerint csak a vizsgálati eredmények után derül ki, hogy milyen szer idézte elő a szokatlan esetet. Zacher Gábor toxikológus ezzel kapcsolatban elmondta, hogy míg néhány évtizede könnyen lehetett azonosítani, hogy az olcsó fehér por anfetamin, a drága pedig kokain, a barna por heroin, a színes tabletta pedig valószínűleg extasy, jelenleg már nehéz megmondani, hogy mi van egy adott tablettában.

Noha az eset nem a CBA egy üzletében, hanem egy magán kisboltban történt, az ATV-nek a magyar lánc kommunikációs igazgatója elmondta, hogy láthatóan elérte a célját Kasszás Erzsi figurája. Megjegyezte azt is, hogy felvennék a kapcsolatot a fiatalemberrel, sőt, alkalmazottai között is szívesen látná őt a lánc – azzal a feltétellel, hogy megígéri, nem nyúl többet tudatmódosító szerekhez.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Smaltig Dalma babát vár

Smaltig Dalma babát vár



hirdetés
Első közös gyermekét várja Földes Eszter és Lovasi András

Első közös gyermekét várja Földes Eszter és Lovasi András



Dwayne Johnson újból apa lesz

Dwayne Johnson újból apa lesz



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen