hirdetés
Bulvár

Jelentős vagyonon osztozhatnak Hosszú Katinkáék

Közel egymilliárd forintos vagyonon kell majd osztoznia Hosszú Katinkának és férjének, miután a háromszoros olimpiai bajnok úszó beadta a válókeresetet – írja a Blikk.
Hosszú Katinka Közel egymilliárd forintos vagyonon kell majd osztoznia Hosszú Katinkának és férjének a Blikk szerint (MTI Fotó: Illyés Tibor)
hirdetés

A Blikk csütörtökön írt arról, hogy értesülése szerint Hosszú Katinka beadta a válókeresetet, amivel hivatalosan is véget érhet kapcsolata Shane Tusuppal.

A lapnak egy jogi szakértő elmondta, hogy abban az esetben, ha nem kötnek házassági szerződést a felek, a törvényi védelem alapján az együttélés ideje alatt szerzett vagyonon a válófeleknek fele-fele arányban kell osztozniuk – leszámítva az öröklés és a személyes ajándék eseteit. A szakértő emellett ismertette, hogy közös cég esetében sem feltétlenül kell annak megszűnésére számítani egy válás alkalmával, ilyenkor ugyanis a tulajdoni hányadot kell vizsgálni.

A Blikk szerint az elmúlt években összesen 661,8 millió forintot keresett a páros az elért eredményekkel járó pénzdíjakkal és jutalmakkal, emellett a cégük közel 10-20 millió forintos nyereségén is osztozniuk kell majd, ráadásul a közös cégük értékét is 100 és 500 millió forint körülire becsülte a lap által megkérdezett sportközgazdász.

A bulvárlap említést tesz arról is, a helyzetet ugyancsak bonyolíthatja, hogy korábban a párnak közös érdekeltségei lettek, így egy közös cégük és úszóklubjuk is van. A Blikk érdeklődésére egyelőre nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatosan Hosszú Katinka és Shane Tusup menedzsmentje sem.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vaddisznó tett látogatást egy salgótarjáni pizzériában

Vaddisznó tett látogatást egy salgótarjáni pizzériában



Szokatlan cseresznyevirágzásban gyönyörködhetnek Japánban

Szokatlan cseresznyevirágzásban gyönyörködhetnek Japánban



hirdetés
Szakított Ariana Grande és Pete Davidson

Szakított Ariana Grande és Pete Davidson



Gyermeket vár Harry herceg felesége

Gyermeket vár Harry herceg felesége



Milliókat fizet Ronaldo a védelmét ellátó csapatnak

Milliókat fizet Ronaldo a védelmét ellátó csapatnak



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen