hirdetés
Bulvár

Ikreknek adott életet Kollányi Zsuzsi

Ikrei születtek Kollányi Zsuzsinak, a kisfiúk augusztus elején látták meg a napvilágot.
Babacipő Ikreknek adott életet Kollányi Zsuzsi - A kép illusztráció (Forrás: pixabay.com / Free-Photos)
hirdetés

Kollányi Zsuzsi a Storynak elmondta, hogy – miután számolni lehetett az esetében ennek lehetőségével – nem lepődött meg, amikor megtudta, ikreket vár, ám mint minden ikerterhességnél, ő is veszélyeztetett terhes volt, és részben azért sem számolt be érkezésükről korábban, mert nagyon féltette babáit.

A kisfiúk a Bence és a Bálint nevet kapták, augusztus elején jöttek világra, azóta is épek, egészségesek és gyorsan fejlődnek. A Blikk a Story-t idézve arról ír, hogy először Bálint érkezett 1900 grammal, majd két perc múlva követte Bence, aki 1140 grammal született.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsuzsi Kollanyi (@zsuzsicolony) által megosztott bejegyzés,

„Ráadásul (Bencének) köldöksérve volt, úgyhogy szinte csak megfoghattam a kis lábát és már vették is el tőlem. Azonnal átszállították egy másik kórházba, ahol műtét várt rá. Nem csak Bencét vették el azonban, Bálint is rögtön inkubátorba került”

– emlékezett vissza Kollányi Zsuzsi.

Elmondta azt is, hogy párja és anyósa is sokat segítenek neki, s így a kezdeti aggódó időszakot most már felváltotta a boldog anyaság.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zsuzsi Kollanyi (@zsuzsicolony) által megosztott bejegyzés,



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen