hirdetés
GAZDASÁG
Trump hivatalba lépése javítja a Moszkva elleni szankciók feloldásának esélyét

Trump hivatalba lépése javítja a Moszkva elleni szankciók feloldásának esélyét

Londoni pénzügyi elemzők szerint Donald Trump pénteki hivatalba lépése után javulnak az Oroszország elleni szankciók feloldásának vagy enyhítésének esélyei, és ez elsősorban a tőkeáramlási helyzetet javíthatja.

Könnyen lehet, hogy a német részvénypiac el fogja veszteni felülteljesítő szerepét

Könnyen lehet, hogy a német részvénypiac el fogja veszteni felülteljesítő szerepét

Az elmúlt időszakban az volt inkább a számottevő, hogy a a német részvénypiac halad elől, a feltörekvő országok piacai pedig utána cammognak. A következő években ez a trend megfordulhat az elemzők szerint - mondta el Wéber Tamás, az MKB Bank portfólió menedzsere.

Ezeregy sebből vérzik a magyar közoktatás

Ezeregy sebből vérzik a magyar közoktatás

A magyar gyerekek teljesítményét a családi hátterük határozza meg - mondta Setényi János, oktatáskutató, az általános iskolákról. De az egyetemeinken sem jobb a helyzet: 19. századi módszerekkel tanítanak, 19. századi tudásanyagot. Elkeserítő dolgokról beszélgettünk.

EUR/USD: kedvező beszállási szint lehet az 50 napos mozgóátlag

EUR/USD: kedvező beszállási szint lehet az 50 napos mozgóátlag

A mai délutánon lesz az EKB kamatdöntő ülés, ahol az elemzők nem számítanak semmilyen változtatásra. A kommunikációra érdemes figyelni, ami, ha optimista lesz, akkor erősödhet az euró - ennek kapcsán vizsgáltuk meg a technikai képet Varga Zoltánnal, az Equilor elemzőjével.

Soha ilyen alacsonyan nem voltak a forint alapú lakáshitel kamatok

Soha ilyen alacsonyan nem voltak a forint alapú lakáshitel kamatok

Extrém alacsonyak a lakáshitelek kamatai, így aki most akar hitelt felvenni, nagyon jó feltételek mellett teheti meg. Már havi 45 ezer forintos törlesztőrészlet mellett is hozzájuthatunk egy 8 milliós kölcsönhöz. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője elemezte a helyzetet.

hirdetés
Theresa May nyilatkozott, jelentősen erősödött a font

Theresa May nyilatkozott, jelentősen erősödött a font

Theresa May megtartotta tegnap a brit kiválással kapcsolatos beszédét. Elhangzott, hogy hard Brexit lesz, de törekedni fognak olyan megállapodásra, ami mind nekik, mind az EU-nak kedvező lesz - foglalta össze Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.

Csökkent a gázolaj ára

Csökkent a gázolaj ára

Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott.

Nem csak az egészséget, de a világgazdaságot is károsítja a cigi

Nem csak az egészséget, de a világgazdaságot is károsítja a cigi

Felmérések szerint a dohányzás közel négyszer annyi pénzbe kerül évente, mint amennyi bevételt jelent a világgazdaságnak. A kormányok ennek a bevételnek csak a töredékét használják fel a dohányzás ellenes kampányokra.

Ötszázezer forintos fődíj: egyetemistáknak hirdet pályázatot az MNB

Ötszázezer forintos fődíj: egyetemistáknak hirdet pályázatot az MNB

Az MNB négy vezető közgazdasági felsőoktatási intézménnyel közösen „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” címmel pályázatot hirdet a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében a résztvevő egyetemek hallgatóinak.

2016-ban is több cég szűnt meg, mint alakult Magyarországon

2016-ban is több cég szűnt meg, mint alakult Magyarországon

26 ezer cégalapítással és 46 ezer cégtörléssel zárta Magyarország a 2016-ot. A cégek darabszámát tekintve harmadik éve folyamatosan zsugorodik a cégstruktúra. Az Opten céginformációs vezetője foglalta össze, hogy mi történt a magyar cégvilágban 2016 során.

Theresa May szavaira figyel ma Európa

Theresa May szavaira figyel ma Európa

Ma ismerteti 12 pontból álló brexit-tervét Theresa May, mellyel előzetes értesülések szerint a hard Brexit forgatókönyv valósulhat meg. A bejelentés jelentős hatást gyakorolhat a font árfolyamára, mely a bejelentést követően ismételten a tavaly októberi mélypontokig gyengülhet.

Madárinfluenza: Hiány van egyes liba- és kacsatermékekből

Madárinfluenza: Hiány van egyes liba- és kacsatermékekből

A madárinfluenza-járvány miatt a beszállítók csak részben tudják biztosítani liba- és kacsahúsból a hazai üzletláncok által megrendelt mennyiségeket, de van olyan bolthálózat is, amely arról tájékoztatott az MTI kérdésére, hogy karbantartás miatt nem lesznek elérhetőek a friss kacsa- és libatermékek a következő két hétben.

A font esésében inkább a vételeket lesz érdemes keresni

A font esésében inkább a vételeket lesz érdemes keresni

Holnapi napon Theresa May, brit miniszterelnök tart sajtótájékoztatót a Brexitről, amivel kapcsolatban szivárogtak ki már részletek a hétvége folyamán. Fontos lesz még a csütörtöki EKB ülés és Donald Trump pénteki beiktatása - mondta el Rövid Szabolcs, a Concorde elemzője.

A Procter&Gamble újévi fogadalma

A Procter&Gamble újévi fogadalma

2020-ra a vállalat több mint 100 gyáraüzemel majd gyártási- ésiparihulladék termelése nélkül

A P&G újabb nagymértékű beruházást jelentett be az újrahasznosítás és hasznos újrafelhasználás területén, amelynek eredményeképpen 2020-ra a gyártási- és ipari hulladék-kibocsátás teljes mértékben megszűnik a vállalat termelőüzemeinek globális hálózatában. A hulladékgazdálkodási terv utolsó lépéseinek köszönhetően 650.000 tonna hulladék feldolgozásától mentesülnek a lerakók globálisan. A P&G mindkét magyarországi gyára már most is gyártási- és ipari hulladék termelése nélkül üzemel.

Csökken a gázolaj ára

Csökken a gázolaj ára

Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

A Samsung Galaxy Note 7 buktáját a cég félvezetőipari termékei mentették meg

A Samsung Galaxy Note 7 buktáját a cég félvezetőipari termékei mentették meg

Kiadta a Samsung az előzetes negyedéves pénzügyi jelentését, mely szerint az üzemi eredményekben jelentős előrelépés történt. Mindez a Galaxy Note 7 botrányosra sikeredett piacra kerülésének az évében. Hogy történhetett ez? Gálffy Csabát, a HWSW.hu szerkesztőjét kérdeztük.

A világ leggazdagabb 8 embere annyi vagyont tudhat magáénak, mint a lakosság legszegényebb fele

A világ leggazdagabb 8 embere annyi vagyont tudhat magáénak, mint a lakosság legszegényebb fele

A leggazdagabb emberek és a lakosság legszegényebb 50 százaléka között sokkalta mélyebb a szakadék, mint azt korábban feltételezték: a világ mindössze nyolc leggazdagabb emberének vagyona megegyezik a Föld legszegényebb 3,6 milliárd emberének vagyonával – derült ki az Oxfam hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Kiszivárogtak a hírek: Theresa May kitart a hard Brexit mellett

Kiszivárogtak a hírek: Theresa May kitart a hard Brexit mellett

Tovább esett a font a dollárral szemben, a kábel kurzusa több, mint 32 éves mélypontra ért. Theresa May keddi beszédének részleteit szivárogtatták ki, amely megerősíti a kemény, azaz a hard Brexitet - mondta el Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Az Airbnb-zők most még bírság nélkül pótolhatják adófizetési mulasztásukat

Az Airbnb-zők most még bírság nélkül pótolhatják adófizetési mulasztásukat

Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Továbbra sem fog lemenni paritásig az EUR/USD

Továbbra sem fog lemenni paritásig az EUR/USD

December vége óta gyengülő trend jellemzi az EUR/USD keresztet, a dollár volt előnyben az euróhoz képest. Rövidtávon viszont dollár gyengülés, euró erősödés jöhet. Március, április környékén érdemes lesz figyelni a nagy jegybankok reakcióit Donald Trump gazdasági törekvéseire.

Meghaladta a várakozásokat a decemberi inflációs ráta

Meghaladta a várakozásokat a decemberi inflációs ráta

A várakozásokat enyhén meghaladta a 2016 decemberében látott inflációs ráta, hiszen elérte az 1,8%-ot az év utolsó hónapjában, az év egészében pedig 0,4% volt a pénzromlás üteme. A maginflációs mutató is gyorsult, elérte az 1,7%-ot. Ürmössy Gergely értékelte a helyzetet.

Pénztárcánkon érezzük a mínuszokat: 10-ből 7 család szívesen szigetelne

Pénztárcánkon érezzük a mínuszokat: 10-ből 7 család szívesen szigetelne

Knauf Insulation: a meleget úgy tudjuk benntartani, ha tudjuk, hol akar távozni

Az idei télen a magyar családok 40%-a havi 30 ezer forintnál is többet költött fűtésre, 15%-uk pedig 45 ezer forint feletti fűtésszámlát volt kénytelen otthona melegére költeni. Ennek ellenére, a Knauf Insulation és a Szeretlek Magyarország közös felméréséből az derült ki, hogy 10-ből mindössze 2 ingatlantulajdonos érzi otthona hőmérsékletét megfelelőnek. A felmérés rávilágít arra is, hogy a hideg elleni védekezés legelterjedtebb, „barkács” megoldásait – mint az ablakpárna, hővisszaverő fólia, szigetelőcsíkkal körbefuttatott nyílászáró – egyre kevesebben alkalmazzák, a többség pedig hatékony és végleges energiahatékonysági megoldást keres: a megkérdezettek 70%-a úgy nyilatkozott, hogy ha tehetné, hőszigeteltetné otthonát, ám közülük minden második család ezt csak támogatás vagy pályázat segítségével tudná megtenni.

Zsebben teló, dokkban PC - idén jöhet a Surface Phone

Zsebben teló, dokkban PC - idén jöhet a Surface Phone

Lassan tényleg minden a mobiltelefonba költözik, ezek a kis zsebkészülékek lassan az asztali gépeket is elnyelik. A fejlesztési versenyben a Microsoft jár legelőrébb a Continuum dokkolójával. Azt várja a szaksajtó a Surface Phone-tól, hogy fullos PC legyen - ha végre megérkezik.

Újabb ludas a dízelbotrányban? Zuhannak a Chrysler papírjai

Újabb ludas a dízelbotrányban? Zuhannak a Chrysler papírjai

A hírek szerint új érintett lehet a tavaly kirobbant dízelbotrányban, mégpedig a Fiat Chrysler. Erre a hírre a cég részvényei néhány percen belül 11%-os esést szenvedtek el - foglalta össze a híreket Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.

Vajon számíthatunk-e osztalékralira a Magyar Telekomnál?

Vajon számíthatunk-e osztalékralira a Magyar Telekomnál?

Már csak négy hónapot kell várni a Magyar Telekom soron következő osztalékára, így megnőtt az osztalékrali esélye. Cinkotai Norbertet, a KBC Securities elemzőjét, kérdeztük, milyen tényezők és események befolyásolhatják ennek esélyét.

Az elmúlt napok vesztese a török líra volt

Az elmúlt napok vesztese a török líra volt

Komoly esést szenvedett el a török fizetőeszköz a napokban, a jegybank minden eszközzel próbálta megfogni ezt a trendet több kevesebb sikerrel. A lejtmenet részben a rossz decemberi makroadatokra vezethető vissza. Erős lesz a volatilitás a további napokban is líra piacán.

A Ferrero szerint nem „rákkeltő” a Nutella

A Ferrero szerint nem „rákkeltő” a Nutella

Kellemetlenül érintette a Ferrero-t, hogy egy kutatás szerint a Nutella egy összetevője – nevezetesen, a pálmaolaj – karcinogén hatású. Több olasz áruház is levette polcairól a vitatott terméket, közben a gyártó arról biztosít mindenkit, hogy biztonságos a népszerű édesség.

Árrögzítés, piacfelosztás és információcsere az ingatlan piacon. Büntetett a GVH

Árrögzítés, piacfelosztás és információcsere az ingatlan piacon. Büntetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint a Duna House és az Otthon Centrum összehangolta árpolitikáját, egyúttal bizalmas, üzleti információkat osztott meg egymással keresztértékesítési együttműködéseik keretében. Az ügyben a GVH 75 millió forintos büntetést szabott ki.

Nagyot estek a gyógyszer és a biotech részvények Trump szavaira

Nagyot estek a gyógyszer és a biotech részvények Trump szavaira

Tegnap Donald Trump nem árult el kézzelfogható dolgokat a gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Bizonyos kijelentései viszont nem tettek jót a gyógyszer és a biotech szektornak, illetve néhány feltörekvő devizának - mondta el Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője.

Világgazdasági Fórum: az egyenlőtlenségek miatt reformra szorul a piaci kapitalizmus

Világgazdasági Fórum: az egyenlőtlenségek miatt reformra szorul a piaci kapitalizmus

A globális kockázatok között az elmúlt egy évben kirívóvá vált az elitellenes populizmus terjedése, és ennek elsődleges oka a jövedelmi és vagyoni különbségek mélyülése - áll a Világgazdasági Fórum (WEF) által szerdán Londonban ismertetett éves világjelentésben.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen